Index Vakbarát Hírportál

Több száz kurd harcos vonult ki Rász al-Ainból

2019. október 20., vasárnap 21:22

A szíriai kurd harcosok vasárnap kivonultak a török határ mentén fekvő Rász al-Ainból - írja az MTI.

Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia nagyjából 500 fegyverese hagyta el a várost, miután gondoskodtak a halottak eltemetéséről és a sebesültek elszállításáról, közölte Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat. 

A kivonulást a kurdok a Törökország által bejelentett, ötnapos tűzszünetről szóló megállapodás részeként hajtották végre

- erősítette meg Kino Gabriel, az SDF szóvivője.

Mike Pence amerikai alelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön állapodott meg arról, hogy Törökország és a kurdok 5 napra felhagynak a harcokkal. A kurd milíciáknak ez alatt az idő alatt el kell hagyniuk azt a Manbidzstól az iraki határig terjedő (durván 440 kilométer hosszú és 32 kilométer széles) területet a török határ szíriai oldalán, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni.

A tűzszünet előzménye, hogy október 9-én a török hadsereg behatolt a szíriai kurdok által létrehozott Észak-szíriai Demokratikus Föderáció területére, hogy azt megtisztítva létrehozzák a Recep Tayyip Erdoğan török elnök által a török-szír határ 450 kilométeres szakaszára megálmodott „biztonsági zónát”. A Törökország által finanszírozott szír ellenzéki milíciák pedig az Eufrátesztől nyugatra található kurd ellenőrzés alatt álló területeket kezdték támadni.

Hogy pontosan  mi történik a térségben , hogyan alakulnak a helyi erőviszonyok, ki van kivel, és mi lesz a megtámadott kurdokkal, arról az Index Kibeszélő podcastjében már volt szó a héten.

Rovatok