Index Vakbarát Hírportál

Trump: A törökországi kurdok az Iszlám Államnál is veszélyesebb terroristák

2019. október 16., szerda 21:15

Újabb érveket sorakoztatott fel Donald Trump amerikai elnök amellett, hogy valójában nincs azzal probléma, hogy rábólintott Törökország szíriai kurdok elleni offenzívájára. Az amerikai elnököt Sergio Mattarella olasz államfővel közös sajtótájékoztatóján kérdezték újságírók a török propaganda szerint a biztonsági helyzet stabilizálása, a terrorizmus elleni küzdelem és a menekültek sorságnak rendezése céljából indított hadjáratról, mely több száz halálos áldozatot követelt az elmúlt egy hét alatt, ezernyi dzsihadista börtönből való szökésével járt, mintegy 300 ezer embert kényszerített lakhelye elhagyására, és a régió újabb erőszakos vallási-etnikai átrendeződésével fenyeget.

Miközben az amerikai csapatok helyét Manbídzstól Kobaniig mindenhol orosz erők vették át, Trump kijelentette:

Az USA számára stratégiai szempontból briliáns húzást hajtott végre.

Mert végre az amerikai katonák elhagyták a régiót, és biztonságban vannak (a szíriai harci cselekményekkel összefüggésben az elmúlt öt évben 8 amerikai katona halt meg, ebből három balesetben, egy pedig török ágyútűzben). De azért folyamatosan igyekeznek meggyőzni a törököket, hogy hagyjanak fel a háborúval.

Trump egyébként szinte minden nap másként bír megnyilatkozni a kurdok elleni offenzívával kapcsolatban, volt már olyan, hogy Törökország csődbe vitelével fenyegetőzött, most épp a kurdokról bírta nyilatkozni, hogy

a szíriai kurdok török testvérszervezete terrorizmus szempontjából valószínűleg az Iszlám Államon is túltesz.

A kijelentés mögött az áll, hogy a vezető szíriai kurd milícia, a Népi Védelmi Egységek a törökországi Kurd Munkapárt (PKK) testvérszervezete, a határ mindkét oldalán a csaknem két évtizede egy török börtönben ülő marxista forradalmárt, Abdullah Öcalant tartják mozgalmuk alapító atyjának. A Kurd Munkapárt azonban a nyolcvanas évek óta gerillaháborút folytat az ankarai kormányzat ellen a 15-20 milliós kurd kisebbség autonómiájáért, és ezért Törökország szövetségesei – köztük az Egyesült Államok – terrorszervezetként tartja számon. Azonban ez a besorolás messze nem olyan egyöntetű, mint mondjuk (a 2015-ig Törökország passzív támogatását élvező) Iszlám Állam, vagy az al-Káida esetében - és még a török narratívát hivatalosan elfogadó országok is óvatosan dobálóznak a "terrorista" minősítéssel.

És annak ellenére, hogy a „Ki a nagyobb gonosz?“ kérdés számszerűsítése sosem szül értelmes megoldást, a szekuláris-föderalista-feminista PKK tényleg nem említhető egy lapon a rabszolgatartó, kivégző-showkat bonyolító, a válogatás nélküli gyilkosságra buzdító (néhai) dzsihadista terrorállammal. 

Rovatok