Ez a cikk a Covering Climate Now nemzetközi médiaegyüttműködés részeként készült. Az együttműködés keretében az egész világon több mint 250 újság, köztük az Index is kiemelten foglalkozik a klímaváltozás témájával.
Az indiai Csennaiban, egy 10 milliós nagyvárosban konkrétan elfogyott a víz, és hónapok óta mindenki az esős évszakot várja, hogy kicsit fellélegezhessen. Tavaly egy másik nagyváros került a klímaváltozással erősen összefüggő vízhiány miatt a nemzetközi hírekbe, azonban a dél-afrikai Fokvárosban az időjárás megkönyörülésével, és egy sor intézkedéssel sikerült elkerülni azt a napot, amikor el kellett volna zárni a csapokat. A vízhiány szélére sodródó városok helyzete nem hasonlítható teljesen össze, és feszültségek is bőven maradtak, de több szakértő szerint a hosszú távú megoldást még továbbra is kereső Fokváros sok szempontból mégis példaként szolgálhat más veszélybe kerülő települések előtt.
Az agglomerációval együtt négymillió lakosú Fokváros vezetése először 2017 októberében figyelmeztetett, a következő márciusban eljöhet a rettegett nulladik nap. Ez azt jelentette volna, hogy hosszabb időre elzárják a csapokat, és a létfontosságú intézményeket leszámítva fejadagrendszer alapján osztottak volna napi 25 liter vizet a lakosoknak. Összehasonlításul, egy átlagos magyar család napi vízfogyasztása 600 liter körül alakul.
A Fokváros vízellátását biztosító tározók vízszintje 2014-ben még közel 90 százalékon volt, azonban miután három éven át folyamatosan apadtak, tavaly év elejére már a kapacitásuk negyedére estek vissza. A nulladik nap akkor jött volna el, amikor a vízszint 13,5 százalék alá esik – 10 százalék alatt ugyanis már nem tudják megfelelően tisztítani a vizet.
A válság pontos okáról nincs konszenzus, feltehetően
a klímaváltozás, a rossz infrastrukturális tervezés és hibás politikai döntések mind közrejátszottak benne.
A vízhiány alapvetően egy rekordhosszú, három éven át tartó szárazság eredményeként következett. A nagymértékben az esőre hagyatkozó Fokváros vízhálózatát nem úgy tervezték, hogy kibírjon ilyen hosszú csapadékmentes időszakot, ahogy a város, és környékének lakosságának robbanásszerűen növekedésével sem tartotta a lépést a vízi infrastruktúra fejlesztése.
A városvezetés az előálló helyzetben egyrészt csökkenteni próbálta a fogyasztást, másrészt pedig valahogy visszatölteni a vízkészleteket. A fokvárosi vízóra folyamatosan jelezte, mikor érkezhet el a nulladik nap. A meghozott intézkedések és a lakosok fellépésének következtében a vészjósló határidő először átkerült áprilisra, majd májusra, végül pedig valamikorra 2019-re. Akkor még sokan aggódtak, hogy csak időlegesen sikerül elodázni a legsúlyosabb helyzetet, ha nem érkezik elég eső. Miután azonban az időjárás kedvezően alakult, a víztározók szintje most nyár végére már újra kapacitásuk 70 százaléka fölé nőtt.
Az eső szerepe tehát alapvető volt, azonban már a folyamatosan tolódó nulladik napból is látszott, hogy a városvezetés és a lakosok fellépése is segített a vízfogyasztás visszafogásában. „Fokváros fantasztikus eredményeket ért el a vízmegtakarítás tekintetében, főként azért, mert ezeknek az üres tározóknak a látványa a frászt hozta mindenkire" – mondta a Verge-nek Peter Johnston klímaszakértő, a Fokvárosi Egyetem oktatója.
Számos egymással párhuzamos intézkedés segített elérni a szükséges eredményt. Az egyik első ezek közül a városvezetés agresszív kommunikációs kampánya volt, amivel végül több millió embert sikerült cselekvésre bírni. „Elég vészjóslóra kellett festenünk a helyzetet, máskülönben a nulladik nap eljött volna" – mondta Priya Reddy, a város kommunikációs igazgatója.
Plakátokat helyeztek ki, amin önmegtartóztatást kértek az emberektől, miközben a hetente közzétett vízjelentésről pedig beszélgetős műsorok indultak a rádiókban. Csináltak egy olyan online térképet is, amivel kis zöld pontokkal jelezték azokat a háztartásokat, amik élen jártak a takarékosságban, és amivel mindenki összevethette saját fogyasztását a szomszédjaival, vagy a város más pontján élőkével. A hatóságok is megosztottak vízmegtartási módszereket, de a közösségi médiában a lakosok is közzétettek tippeket.
2018 elején aztán nagyon szigorú napi vízadagokat írtak elő, minden emberre 50 liter jutott fejenként. A napi limit átlépői büntetéssel néztek szembe, de olyanok is voltak, akiknél felszereltek berendezéseket, amik a következő napig elzárták a vizet. A városvezetés megemelte a vízdíjakat, valamint korlátozásokat vezetett be a nagyfogyasztókra. Azt is előírták, hogy például az medencéket csak saját forrásból finanszírozott vízzel lehetett feltölteni.
A városi vízhálózatot is ellenőrizték, hogy elkerüljék a felesleges szivárgásokat, és megpróbálják megelőzni a csőtöréseket. A víznyomást csökkentették, ami önmagában közel tíz százalékos megtakarítást jelentett éves szinten.
Az emberek mellett a növényekre szánt vízmennyiséget is csökkentették, a gazdák pedig beleegyeztek, hogy öntözéshez használt vízkészleteket is a város rendelkezésére bocsássanak. A mezőgazdaságra összességében 60 százalékkal kevesebb víz jutott, mint korábban.
Ezzel párhuzamosan a legfontosabb része az egész akciónak az volt, hogy az egyes emberek is magukénak érezzék a problémát. Sokan elkezdtek lavórban zuhanyozni, újrahasznosították a vizet, kézzel mostak, napi egyszer húzták le a vécét. Mint akkor nyilatkozó lakosok elmondták, a mosatlan haj a társadalmi felelősségvállalás jelképe volt, olyat pedig a gazdagabb részeken sem lehetett látni, hogy valaki az autóját mosta volna.
A cégek is beszálltak, és a víz megtakarítására ösztönözték dolgozóikat. Volt, ahol versengés indult, ki bírja tovább mosott ingek nélkül. Éttermek és vállalatok arra buzdították az embereket, hogy ne húzzák le maguk után a vécét. Egy időre a reptéren is lekapcsolták a csapokat, és arra kérték az embereket, hogy víz nélküli kézfertőtlenítőket használjanak.
A vízhiány mindenkit érintett, de miközben a gazdagabbak magánkutak fúrásával, vagy az esővíz gyűjtésével is próbálkoztak, addig a szegényebb részeken sokan zarándokoltak el vizesballonjaikkal a városban fellelhető természetes forrásokhoz a szintén sorbanállásokat hozó közkutak mellett. Arról itt írtunk bővebben, hogy a helyiek hogyan élték meg a vízhiányt, és hogyan vették fel a küzdelmet>>>
„A nulladik napos kampány miatt kétszer is meggondoltuk, mennyi vizet használunk" – mondta egy helyi lakos, Sue Fox a Guardiannek.
„Soha többet nem fogjuk magától értetődőnek venni a vizet.”
A víztározók feltöltődésével a korlátozásokat is enyhítették valamennyire, azonban sokan figyelmeztetnek, hogy a jótékony esős időszaknak nem szabadna senkit megnyugtatnia. Több cégnél, étteremben továbbra is kint vannak a korlátozásra felhívó feliratok a tükrökön, a vécék felett. Johnston szerint a vízmegtakarítás kultúrájának folytatódnia kell, függetlenül attól, van-e szó egy kirakott nulladik napról. „A jövőbe kell néznünk, és belátni, hogy hozzá kell szoknunk a kevesebb víz felhasználásához.”
Rövid távon is kérdés, hogyan sikerül egy fenntartható vízhálózatot kialakítani Fokvárosban. A városvezetés által alkalmazott, az adott helyzetben sikeres kommunikációs offenzívának ráadásul hátulütői is voltak. Miután a nulladik nap végül nem következett be, többen csak egy hoaxnak tartották az egészet, mások pedig azzal vádolták a városvezetést, hogy csak több pénzt akart beszedni a vízdíjak emelésével.
Van olyan szakértő, aki szerint a kormány túl sok vizet használt mezőgazdasági célokra, és nem költött időben a szükséges infrastrukturális fejlesztésekre az elmúlt években. Azonban a bevezetett korlátozások erősen kihatnak erre a szektorra: a gazdáknak legalább a termésük negyedéről le kell mondaniuk, és több tízezer idénymunkásra nem lesz szükség innentől. Ez ellen több szakmai szervezetük is tiltakozott, habár mások úgy látják, muszáj lesz kitalálniuk, hogyan tudnak kevesebb vízből is boldogulni.
Többen arra is figyelmeztetnek, hogy az elosztási egyenlőtlenségeket sem szabadna figyelmen kívül hagyni, ami viszont távolabbra mutató problémákkal is összefonódik. Fokváros lakosságának ötöde olyan településrészeken lakik, ahova közkutakon keresztül csak a víz 3,6 százaléka jutott el. A szárazság előtt a város vízfogyasztásának közel kétharmada a gazdagabb városrészek saját medencés házaira jutott. Sok gazdagabb család magánkutakat fúrt, amivel viszont a talajvizet zsigerelhetik ki, még ha papíron a városi vízhálózat terhei csökkennének is.
Idén március 15-ig a lakosok is véleményezhették a városvezetés terveit. Kb. 117 milliárd forintnak megfelelő randot fordítanának arra 10 év alatt, hogy sótalanító üzemeket állítsanak fel, a talajvizet jobban kihasználó módszereket vezessenek be, és megoldják a szennyvíz hatékonyabb újrahasznosítását. Arra számítanak, hogy az új vízforrásokkal napi 300 millió literrel tudják növelni a víztartalékot.
A korábbinál jobban oda akarnak figyelni a víznyomásra, a szivárgások kiiktatására. Népszerűsíteni fogják a kevesebb vízzel működő vécétartályokat, csaptelepeket, zuhanyokat. A vízdíjakat emelik, hogy ebből is fedezzék a beruházások költségeit, de olyan sokat nem fognak elkérni, mint a 2018-as válság alatt. Létrehoznak egy olyan alapot is, amit a jövőbeni szárazságok alatt használnának fel, hogy ne a fogyasztóknak kelljen minden költséget állniuk.
A szakértők által bedobott vadabb ötletek között azonban felmerült a felhőképződés elősegítése, a vízpára kinyerése, vagy még az is, hogy egy 100 millió tonnás jéghegyet választanának le az Antarktiszról. Christine Colvin, a WWF vízszakértője pedig például azt akarja elérni, hogy inkább mondjanak le az olyan nagy vízigényes, ínvázív növényfajokról, mint a fenyő, az eukaliptusz és az akác. Szerinte ezzel éves szinten 7 százalékkal lehetne növelni a vízmennyiséget, írja a Guardian.
Az az időjárástól is erősen függ, hogy mennyi ideje van Fokvárosnak egy újabb szárazságig, de a város lakóinak többségébe már beleivódott a 2018 eleji válság és a nulladik nap rémképe. Azonban több tényező összejátszása miatt a világban egyre több olyan terület lehet, ahol – ha nem készülnek fel megfelelően – súlyos, akár katasztrofális következményeket jelentő vízhiánnyal kell szembenézniük a jövőben a lakóknak, ezért több városban is arra kényszerülhetnek, hogy még időben megoldást találjanak évtizedekre visszanyúló problémákra. A washingtoni World Resources Institute jelentése szerint 2025-re a világ lakosságának kétharmadát érinti majd valamilyen formában ez a probléma.
Borítókép: Fokvárosi lakosok ivóvízzel teli műanyag kannákkal a kezükben a város egyik hegyi forrásánál 2018. január 31-én. (MTI/EPA/Nic Bothma)