Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Miért érdekli az olaszokat egyáltalán Magyarország?

2019. szeptember 21., szombat 17:03

Olaszország nagyobb, népesebb, és az olasz nyelvet a magyarral ellentétben az egész világon ismerik, úgyhogy azon gondolkodom, miért érdekli az olaszokat egyáltalán Magyarország

– kezdte Orbán Viktor beszédét szombaton Rómában, a jobboldali Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia) párttalálkozóján, amire a párt elnöke hívta meg. A miniszterelnök beszédét a HVG közölte. Eszerint Orbán arról beszélt, hogy míg az olaszok szabadságban éltek, addig a magyarok ötven évig orosz elnyomás alatt, ezután felemlegette a Ragazzi di Buda című 1956-os olasz dalt, amit a lap szerint a résztvevők rögtön énekelni kezdtek, ahogy az Olasz Testvérek elnöke, Giorgia Meloni is.

Magyarország konzervatív struktúrájú ország. A magyar politikai térben az önök elnöke (Meloni) középen helyezkedne el, én tőle kissé jobbra állok

– mondta Orbán a HVG szerint.

Ezután beszélt a migrációról, meg arról, hogy ő már 2015-ben látta, hogy az európai vezetők szemlélete lerombolja az európai életformát. Orbán szerint a bevándorlás az ő ideológiai céljukat szolgálja, szavazókat importálnak, akiknek meg fogják adni az állampolgárságot, "míg mi úgy tekintünk Európára, mint nemzetek szövetsége".

Majd a közönségnek kiszólva azt mondta: "Hallottam, hogy délután kollégám azt javasolta önöknek, hogy faggassanak engem arról, hogy Magyarország miért nem segíti Olaszországot a menekültek átvételével". Ezzel Giuseppe Contéra, Olaszország miniszterelnökére utalt, aki szintén beszédet mondott a találkozón. De nem pont arról beszélt, mint amit Orbán állított, hanem azt mondta,

kérdezzék meg Orbán Viktort, miért nem követte Matteo Salvinit, a Liga olasz jobboldali párt vezetőjét, és miért nem lépett ki az Európai Néppártból.

Orbán mindenesetre az általa értelmezett kérdésre azt válaszolta, abban nem tud segíteni Olaszországnak, hogy menekülteket vegyen át.

Az eseményen Conte arról is beszélt,  Olaszország "ritkán kapott támogatást a visegrádi országoktól". Úgy vélte, ez azzal magyarázható, hogy a visegrádi országok "nacionalista iránya nagyon zárt", már-már az "elszigetelődést" súrolja. "Ez az út pedig a gyakorlatban nem járható, mivel ha akarjuk, ha nem, ma már integrált politikai, gazdasági, kulturális rendszerben élünk Európában."

Az Olasz Testvérek nevű párt az Orbán által eddig favorizált, Salvini-vezette Északi Ligánál is jobbra van a politikai palettán. A  nacionalista, unió-ellenes  párt vezetője, Giorgia Meloni nyíltan élteti Benito Mussolinit, sőt  Mussolini ükunokája  is ebben a pártban indult. Kapcsolatuk Orbánnal nem új keletű, tavaly Meloni interjút adott a magyar köztévében, amiben többek között azt mondta, támogatják a magyar politikát, de nem támogatják az EU-t, ami Szovjetunióként akarja rákényszeríteni az akaratát a nemzetállamokra. Meloni szerint a Magyarországgal szembeni szankciókat azért akarják bevezetni, mert megvédte az EU külső határait. Tavaly szeptemberben a párt vezetőjét Budapesten fogadta Orbán Viktor.

Rovatok