Index Vakbarát Hírportál

Rasszista üzenetű fotói miatt magyarázkodhat Justin Trudeau

2019. szeptember 19., csütörtök 07:59

Ismét, ezúttal egy csaknem 20 éves fotó miatt kényszerült magyarázkodásra és bocsánatkérésre a kanadai miniszterelnök. A Time magazin hozott ugyanis nyilvánosságra egy képet, amelyen Justin Trudeau arabnak, vélhetően Aladdinnak öltözve, barnára mázolt arccal látható. A politikus akkoriban egy magániskolában tanított, az iskolai évkönyvben is megjelent fotó pedig az egyik iskolai bulin készült.

A barna arcfestés miatt az úgynevezett „blackface” vádjával illették a miniszterelnököt. A kifejezés a 19. századi Amerikából ered, ahol fehér előadóművészek maszkírozták magukat feketére, ezzel kifigurázva az afroamerikai embertársaikat.

Trudeau a fotó felbukkanása után rögtön bocsánatot kért:

Nem lett volna szabad ezt tennem. (...) Nagyon sajnálom. (...) Akkor nem gondoltam rasszistának, de most már tudom, hogy az volt.

A miniszterelnök egyúttal bevallotta azt is, hogy középiskolás korában is blackface-t is viselt egy iskolai versenyen. Trudeau számára azért is különösen kínos az eset, mert Kanadában október 21-én tartják a következő választásokat. A miniszterelnök újrázásának eddig jók voltak az esélyei, ugyanakkor mostanra csökkent népszerűsége.

Rovatok