Index Vakbarát Hírportál

Trump: Már nagyjából tudjuk, ki követte el a szaúdi dróntámadást

2019. szeptember 16., hétfő 23:22

Donald Trump amerikai elnök szerint „nagyjából úgy tűnik”, hogy Irán követhette el a szaúdi olajfinomítók elleni támadást, de nem mondta ki konkrétan, melyik országra gondolt – írja a CNN amerikai hírtelevízió. 

Nagyjából úgy tűnik. (...) Van néhány nagyon erős megfigyelésünk, de ebben a pillanatban nagyon úgy tűnik, és megosztjuk majd Önökkel, ha ezt határozottan kijelenthetjük

– mondta az amerikai elnök az újságíróknak, hozzátéve, hogy ő nem akar háborút kezdeni Iránnal. „Nem akarok senkivel sem háborúzni”, mondta Trump, de hozzátette, hogy az Egyesült Államok kész lenne bármilyen harcot megvívni. Az elnök egyelőre nem gondolkozik a lehetséges válaszlépéseken, szerinte ugyanis először meg kell bizonyosodni arról, hogy ki követte el a támadást. 

Az elnök elmondta, hogy Mike Pompeo külügyminiszter nemsokára Szaúd-Arábiába látogat majd, de erről később fognak részletesen nyilatkozni. „Ők [a szaúdiak] tudnak valami olyasmit, amit a legtöbben nem, azaz hogy honnan jött [a támadás].

Hogy ki követte el... azt mi már nagyjából tudjuk.”

Hasszan Rohani iráni elnökkel az ENSZ közgyűlésén való lehetséges találkozójáról azt mondta: „Nincs megbeszélt találkozóm. Tudom, hogy találkozni akarnak. Tudom, hogy nem megy ott valami jól abban az országban.”

Az MTI beszámolt Trump elnök vasárnap esti bejelentéséről is, miszerint az amerikai kormányzat „csőre töltve” készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után. A hírügynökség szerint erről egyeztetett ma az elnök Mark Esper védelmi miniszterrel is, aki szerint Irán egyenesen a nemzetközi rendet fenyegeti. 

Esper példa nélkülinek nevezte az olajlétesítmények elleni hétvégi támadást, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Kelly Craft szerint pedig az események „mélyen nyugtalanítóak”.

„Egyre több információ utal arra, hogy Iránnak felelőssége van az ügyben” 

– mondta Craft hétfőn a Biztonsági Tanács ülésén, hozzátéve, hogy az amerikai hírszerzés információi szerint a támadás nem Jemen felől érkezhetett.

Az Egyesült Államok más diplomatái pedig közel-keleti partnereiknek még konkrétabban nyilatkoztak az ügyben a CNN forrásai szerint: az USA ugyanis legalább egy közel-keleti szövetségesét értesíthette arról nem nyilvánosan, hogy

a dróntámadás „feltehetően” iráni állomáshelyekről indult a szaúdi célpontok felé.

Erre egyelőre azonban semmilyen nyilvános bizonyíték nincs, pontosabb információkat pedig szövetségeseiknek sem árultak el, mondta egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselő.

A környező országok válaszlépése jórészt az Egyesült Államok reakciójától függ majd, az amerikai külügyminiszter pedig nem csak a szaúdiakkal, de az Egyesült Arab Emirátusok koronahercegével is konzultált hétfőn. Egyelőre viszont sem az amerikai védelmi minisztérium, sem a külügyminisztérium, sem a Fehér Ház nem kommentálta a CNN értesüléseit.

Szintén a hírtelevízió számolt be viszont arról, hogy szaúdi tisztségviselők szerint iráni fegyvereket használtak a támadás során. A rijádi külügyminisztérium közleménye azt írja, most a támadás forrását próbálják meghatározni:

A Királyság kijelenti, hogy képes arra, és eltökélt abban, hogy megvédje földjét és népét, és hogy erőteljes válaszlépést adjon ezekre a támadásokra.

Arról, hogy a világ egyik legbonyolultabb konfliktusa, az iráni-szaúdi árnyékháború újabb mérföldkőhöz érkezett a hétvégén, ebben a cikkünkben írtunk részletesen. A feltehetően iráni segítséggel végrehajtott dróntámadás Szaúd-Arábia és a világ legnagyobb olajfinomítóját érte el, ennek pedig súlyos következményei lehetnek. Az akció azonnal csúnyán megdobta az olaj árát, de valószínűleg ez a kisebbik gond ahhoz képest, hogy az elszórt provokációk valódi háborúvá fajulhatnak.

Rovatok