Index Vakbarát Hírportál

Menekültek ismerték fel kínzóikat egy civil mentőhajón

2019. szeptember 16., hétfő 12:53

Az Alex nevű civil mentőhajón júliusban utazó menekültek ismertek fel három embert, akik a líbiai menekülttáborokban követtek el gyilkosságot, nemi erőszakot, kínozták a menekülteket és embercsempészettel is foglalkoztak.

A három férfit Szíciliában, egy befogadóközpontban fogták el a hatóságok, miután a menekültek feljelentést tettek ellenük, közölte a helyi hatóságokra hivatkozva az MTI.

A vizsgálatot vezető Luigi Patronaggio szicíliai ügyész azt mondta,

a nyomozás a líbiai táborokban uralkodó embertelen életkörülmények bizonyítéka. Fontos, hogy nemzetközi szinten is tegyünk az alapvető emberi jogok védelméért, és felvegyük a harcot az emberiesség elleni bűncselekményekkel szemben.

Líbiában és Nigerben már évek óta menekültek százaival folyik rabszolga-kereskedelem. A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint 2-500 dollár közötti áron adják el a védtelen embereket, akiket hónapokon át fogvatartanak. A nőket kihasználják, vagy prostitúcióra kényszerítik.

Rovatok