Index Vakbarát Hírportál

Jakarta helyett új fővárost választott Indonézia

2019. augusztus 26., hétfő 11:44

Borneó szigetén lesz Indonézia új fővárosa, jelentette be az állami televízióban Joko Widodo államfő azt MTI híradása szerint.

Az új főváros a sziget délkeleti részén, Szamarinda és Balikpapan kikötővárosok közelében, erdős területen lesz. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a neve.

Az eddigi fővárosról, Jakartáról abszolút elmondható, hogy megtelt és egyre inkább élhetetlenebb:

A Borneó szigetén lévő Kelet-Kalimantan tartomány a földrengések szempontjából biztonságos területen fekszik. Környezetvédők azonban tartanak attól, hogy új főváros létesítése az erdők borította szigeten veszélybe sodorja az ottani gazdag élővilágot.

Az új főváros kialakítása 2021-ben kezdődik, és várhatóan mintegy 32,79 milliárd dollárba kerül majd. A beruházások 19 százaléka állami, a többi magántőke bevonásával valósul meg. A hatóságok számításai szerint a kormányzati intézmények hálózata 2024-re átköltözhet az új fővárosba. Az indonéz államfő szerint sürgető a főváros átköltöztetése, és már kedden a parlament elé kerül az erről szóló, hatástanulmányokkal alátámasztott törvénytervezet.

Indonézia nem az első délkelet-ázsiai ország, amely átköltözteti fővárosát. Mianmarban 2005-ben tették át a fővárost az egykori gyarmati székhelyről, Rangunból a tőle 320 kilométerre lévő, hegyvidéki Najpjidóba.

** Indonesia's capital city is moving

President Joko Widodo announced the eastern edge of jungle-clad Borneo island as the new capital, replacing the congested metropolis Jakarta

Find out more: https://t.co/MGpXjXpTZe pic.twitter.com/B365L6dRfO

— AFP news agency (@AFP) August 26, 2019

Rovatok