Index Vakbarát Hírportál

Tízezrek tüntettek az idegengyűlölet ellen Drezdában

2019. augusztus 24., szombat 21:55

Az első becslések szerint legalább 35 ezer ember vonult fel Drezdában szombat délután, hogy elítélje az idegengyűlöletet és az intoleranciát, és kiálljon a nyílt és szolidáris társadalom mellett – írja az MTI.

A rasszizmusnak és a diszkriminációnak nincs helye társadalmunkban, ahogy a szociális juttatások csökkentésének és az alapjogok csorbításának sem. Nem hagyjuk magunkat megosztani, és ez mától a jobboldal számára is világos kell, hogy legyen.

– szögezte le Ario Mirzaie, a tiltakozás egyik társszervezője, a szervezők pedig azt is kiemelték, hogy Drezda jóval több mint az ott 2014-ben alapított szélsőjobboldali szervezet, a Pegida.

Ana-Cara Methmann, a tiltakozást szervező Oszthatatlan mozgalom szóvivője szerint a több tízezres felvonulás világos üzenet, hogy az emberek kiállnak a szolidaritás mellett és a kirekesztés ellen. A tiltakozáson részt vett többek közt

Szászország kereszténydemokrata miniszterelnöke, Michael Kretschmer ugyanakkor nem vett részt a meneten, mert a szervezésben részt vevő több száz szervezet közül egyeseket, így például a baloldali radikális Antifát vállalhatatlannak tartja, és az Oszthatatlan mozgalom követelései között is vannak olyan pontok, melyekkel álláspontja szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) nem tud egyetérteni. A politikus azt így is üdvözölte, hogy ilyen sokan készek kiállni a demokrácia és a jogállamiság védelmében. 

A kelet-németországi Szászországban és Brandenburg tartományban szeptember 1-jén tartományi választásokat tartanak, melyeken a várakozások szerint megerősödik a szövetségi szinten kormányzó jobbközép pártoktól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt, ami Brandenburgban akár a legnagyobb politikai erővé is válhat.

Rovatok