Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő mértékű perverzió az egész

2019. augusztus 21., szerda 21:00 | aznap frissítve

Franciaország legnagyobb pedofilbotránya robbanhatott ki a napokban, miután egy sebészről kiderült: 30 éven át molesztált kiskorúakat, köztük saját rokonait és az általa megműtött gyerekeket is. A most 68 éves férfi a kilencvenes évek óta naplót vezetett bűntetteiről és fantáziáiról. A rendőrök ez alapján 200 potenciális áldozatot azonosítottak, de vannak, akik 250-re becsülik a lehetségesen bántalmazott gyerekek számát. Sokan a rendőröktől tudták meg, mi történhetett velük gyerekkorukban.

Apu, a szomszéd bácsi megmutatta a fütyijét! 

– ez a mondat indította el annak a franciaországi sebésznek az ügyét, aki több mint 30 éve molesztálhatott gyerekeket jóformán zavartalanul. A hatéves kislányt a fenti kijelentése után szülei rögtön orvoshoz vitték, aki megállapította: lehet, hogy a szomszéd nemcsak mutogatta magát, hanem szexuálisan is bántalmazta is gyermeküket. Így kezdődött el a gyomorforgató ügy feltárása, amiről még mindig csak kevés részlet derült ki.

30 év, 200 név

Joël Le Scouarnec 1990 és 2000, illetve 2008 és 2017 között sebészként praktizált főleg Bretagne, Tourain és Jonzac környékén. Miután 2017-ben a szomszéd kislány elárulta, nyomozás indult, és a férfi lakásában megtalálták teleírt jegyzetfüzeteit is.

Az orvos 1989 óta írt naplókat. Ezekben ő maga jegyezte le, hogyan bántalmazott gyerekeket szexuálisan.

A naplókról a napokban először beszámoló Charente Libre cikke szerint a rendőrség több mint 200 lehetséges vagy tényleges áldozatot azonosított, akiket az orvos név szerint említ naplóiban. A Le Parisien pedig arról is írt, hogy Le Scouarnec egyébként saját rajzaival illusztrálta az általa leírtakat. Az emésztőrendszeri műtétekre szakosodott orvos többször műtétek után molesztálta a gyerekeket, akik még nem ébredtek fel teljesen az altatásból. Az egyik, Charente Libre-nek névtelenül nyilatkozó kórházi dolgozó szerint a sebésznek könnyű dolga lehetett a lábadozó páciensekkel, főleg mert – a forrás szerint – átlagon felüli az intelligenciája.

Ha az általa megnevezett gyerekek nemcsak a fantáziájában, hanem a valóságban is erőszak áldozatai voltak, akkor ez lehet Franciaország legnagyobb pedofilbotránya. Mivel Le Scouarnec 30 évig nem bukott le, sok áldozat csak évtizedekkel később tudhatta meg a rendőrségtől a férfi naplói alapján, hogy gyerekkorában molesztálták.

Francesca Satta, a fent említett szomszéd kislány szüleinek ügyvédje szerint a férfi hányingerkeltő naplóját lehetetlen elolvasni:

Az ember kinyitja a könyvet, és az első oldalnál rögtön be is csukja. Elképesztő mértékű perverzió az egész. A gyerekeket teljes mértékben tárgyként kezeli.

Hogy megvédje őket a további sérülésektől, az ügyvéd nem mutatta meg a könyvet se a szülőknek, se a gyerekeknek.

Thibault Kurzawa, a sebész ügyvédje bár elismerte a naplók létezését, de nem tartja őket vallomásértékűnek, védence pedig tagadja az erőszakot. Az ügyvéd szerint egyes szövegek inkább fantáziáknak felelnek meg, így semmiképpen nem lehet annyi áldozat, mint ahány név szerepel a naplóban. A rendőrség ettől függetlenül kb. 250-re teszi a lehetséges áldozatok számát. 

Gyerekpornótól a szomszéd kislányig

A naplók mellett más pedofíliára utaló nyomokat is találtak a férfi házában. A padló alatt játékbabák, szexuális segédeszközök és parókák voltak elrejtve. Emellett a férfi laptopján gyermekpornó is volt, ami már önmagában is büntetendő.  

A vannes-i törvényszék már 2005-ben elítélte az orvost gyermekpornográfia országba való behozatala és birtoklása miatt. Csupán négy hónapra ítélték, úgy is csak feltételesen, felügyelet nélkül, így a férfi továbbra is praktizálhatott.

A most 68 éves Le Scouarnec tehát egészen 2017 márciusáig szabadon garázdálkodhatott, amíg a szomszéd kislány el nem árulta őt szüleinek. Az elkövető azóta börtönben van.

A férfit az eljárás jelen szakaszában négy gyermek molesztálásával vádolják.

ÁLDOZATAI KÖZÖTT VANnak SAJÁT UNOKAHÚGAi IS,

akik közül az egyik kislány 4 éves volt, amikor nagybátyja a kilencvenes években megerőszakolta, de egy volt páciense is pereskedik. 

A tárgyalásokat jövő évre tűzhetik ki, addig számos, a naplókban név szerint említett potenciális áldozatot próbál felkeresni a rendőrség. A francia törvények szerint gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszakért akár 30 év börtönt is kiszabhatnak.

Rovatok