Index Vakbarát Hírportál

Saját oroszlánjai téptek szét egy embert Dél-Afrikában

2019. augusztus 20., kedd 19:37

Saját oroszlánjai marcangoltak szét egy férfit egy dél-afrikai vadrezervátumban, a főváros, Pretória közelében, írja az MTI.

A férfi az oroszlánok tulajdonosa volt, az állítok elkerített területén tartózkodott, amikor az állatok megtámadták. Számos nyílt sérülése volt és harapások nyomai látszottak rajta, közölte a helyi mentőszolgálat szóvivője a Jacaranda rádióval.

"Oroszlántámadáshoz kaptunk riasztást. A hívó arról tájékoztatott, hogy három oroszlánt lelőttek, és egy férfi öntudatlan állapotban van" – mondta a szóvivő, Xander Loubser. Ám a helyszínre kivonuló mentősök már csak a férfi halálát tudták megállapítani.

A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. A feltételezés szerint a férfi egy megrongálódott kerítést akart kijavítani, ezért ment be az oroszlánok közé.

Rovatok