Index Vakbarát Hírportál

Álomnyaralásnak tűnt, a Moszad titkos művelete volt

2019. augusztus 20., kedd 08:24

Egy új Netflix-filmből most ismeri meg a világ a nyolcvanas évek egyik legjobb ügynöksztoriját: a Moszad által működtett Vörös-tengeri minibúvárparadicsom történetét. Miközben napközben gyanútlan turistákat tanítgattak búvárkodni meg szörfözni a kristálytiszta vízen, az ügynökök éjjelente menekült etióp zsidókat szöktettek ki Szudánból Izrael felé. Olyan jól csinálták, hogy nemhogy nem buktak le, hanem még nyereségessé is tették az álcának használt turisztikai vállalkozást.

Érintetlen táj, kristálytiszta tengervíz, búvárkodás egzotikus halak, korallok és delfinek között, aznapi friss fogásból készült, remekbe szabott ételek, sötétedés után csillagok milliói a tág éjszakai égbolton: igazi álomnyaralást ígért az az Európa-szerte terített brosúra, amely Szudánba, a Vörös-tenger partján felépült Arous üdülőhelyre invitálta a szokatlan úticélokra fogékony turistákat. Akik horogra akadtak, nem bánták meg. Abban a négy évben a nyolcvanas évek elején, amikor Arous fénykora volt, több százan fordultak meg itt, majd távoztak elégedetten. Voltak köztük katonák, diplomaták, szudáni tisztviselők.

Egyikük sem leplezte le, mi is volt valójában a paradicsomi üdülő: az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egyik titkos műveletének az álcája.

Két hete, július 31-én jött ki a Netflix a sztorit feldolgozó filmmel, a The Red Sea Diving Resorttal.  A filmet a Homeland sorozat egyik alkotója, Gideon Raff írta és a rendezte, a főszereplő Moszad-ügynököt az Amerika Kapitányként befutott Chris Evans játssza.

Raffék szabadon kezelték a témát. A film egyes pontjain eléggé elrugaszkodtak a valóságtól, bár igazán nem lehet mondani, hogy a valódi történet lapos vagy unalmas lenne. Annak a részleteit a BBC tel-avivi újságírójától, Raffi Bergtől lehet ismerni. Bergnek az esetről szóló könyve a télen fog megjelenni, de a BBC-n már tavaly olvasni lehetett tőle egy részletgazdag cikket a Vörös-tengeri ügynöksztoriról, és ennek a Netflix-film miatt frissített verzióját most a napokban újra ki is tették.

A történet egy bizonyos Ferede Aklum nevű férfival kezdődött, aki a Béta Izrael nevű, rejtélyes eredetű etiópiai zsidó közösséghez tartozott. A Béta Izraellel kapcsolatban, ahogy Raffi Berg írta, a hetvenes évek óta az a legelfogadottabb nézet, hogy a csoport voltaképpen egyike annak a tíz eltűnt zsidó törzsnek, amelyeknek az izraeli királyság Kr.e. 8. századi megszállása után veszítették nyomát. A közösség tagjai Etiópiában a Tóra előírásai szerint éltek, zsinagógaszerű templomokban imádkoztak, de évezredes elszigeteltségükben azt hitték, ők az utolsó megmaradt zsidók a földön.

Hamis papírokkal repülni? Több kellett

Ferede Aklumot „kormányellenes tevékenység" miatt keresték az etióp hatóságok a hetvenes évek vége felé. Azzal gyanúsították, hogy a lázadókkal szimpatizál és árulást követ el azzal, hogy Izraelbe emigrálásra biztatja az etiópiai zsidókat. Etiópiából ekkoriban persze nem csak a zsidóknak volt okuk menekülni. Az éhínség és a polgárháború elől futó, nem zsidó etiópiai menekültek hullámával szökött Szudánba Ferede Aklum 1977-ben. Onnan próbált támogatást szerezni az Izraelbe jutáshoz különféle segélyszervezetektől, az egyik levele pedig eljutott a Moszadhoz.

Izraelnek akkor a Nobel-békedíjas Menáhém Begín volt a miniszterelnöke, aki elrendelte, hogy a titkosszolgálat segítsen a Béta Izraelnek. A Moszad Daniel L., „Dani" nevű ügynökét (őt, illetve a róla mintázott Ari nevű karaktert játssza a filmben Chris Evans) állította rá az ügyre. Az első feladata az volt, hogy kutassa fel Ferede Aklumot. Ez nagyjából annyira volt könnyű, mint tűt megtalálni a szénakazalban, de sikerült, és a két férfi elkezdett együtt dolgozni.

Eleinte azt a módszert alkalmazták, hogy a kartúmi reptérről hamis papírokkal reptették előbb Szudánból Európába, majd onnan Izraelbe az Etiópiából elmenekült zsidókat, akik a muszlim többségű Szudánban nyomorúságos menekülttáborokban várakoztak, és csak titokban, rejtőzködve gyakorolhatták a vallásukat. De hamar világossá vált, hogy nagyobb tömegnél ez nem járható út. Dani ötlete volt, hogy a tengeren keresztül folytassák valahogy a mentőakciót. És akkor belebotlottak Arousba, ami afféle szellemüdülő volt, egy elhagyott telep Port Szudán városától 70 kilométerre északra.

És akkor búvárholmit vett a Moszad

A Netflix-film egyik szép pillanata, amikor az ezután megszülető ötletet így foglalja össze egy pengeszájú fehér inges nagyfőnök a moszados megbeszélésen:

Tehát, csak hogy elismételjem, az ötleted az, hogy küldjünk egy csapat zsidót egy muszlim országba (...) egy kamu szállodát üzemeltetni egy csapat fekete zsidó megmentése érdekében, akik talán túlélnek egy 1000 kilométeres sétát a sivatagon át, mielőtt izraeli tengerészgyalogosok átcsempészik őket egy izraeli hajóra.

És végül pontosan ezt is csinálták. Ezreket mentettek meg így.

Aroust eredetileg egy olasz cég üzemeltette 1974-től, de öt év vesződés után otthagyták, mert összerúgták a port a szudáni kormánnyal. A probléma abból adódott, hogy a szudániak az ígéretük ellenére nem oldották meg az áram- és vízellátást, és az üdülőhöz vezető út sem készült el. Ott maradt tehát üresen, infrastruktúra nélkül a telep, ami 15 bungalóból, egy konyhából és egy tengerre néző, nagy étkezőből állt. A Moszad egy svájci székhelyű turisztikai cég álruhájában kopogtatott a szudáni vezetésnél, hogy bérbe vennék.

Az üzlet megköttetett, a titkosszolgálat pedig nekiállt kipofozni a helyet. Erre az első év nagyjából rá is ment. Vittek Izraelből légkondit, profi sportfelszereléseket, és felvettek pár mit sem sejtő helybelit dolgozni: pincérnek, szobalánynak, szakácsnak.

Még pénzt is hozott a konyhára

A hotelben pedig rajtuk kívül a Moszad ügynökei dolgoztak. Ők igazgatták a hotelt, ők vitték búvárkodni, ők tanították szörfözni a turistákat. A búvárholmik raktárában rejtették el a rádiókat, amelyeken keresztül Tel-Avivval tartották a kapcsolatot.

Olyan ügynököket választottak ki a feladatra, akik több nyelven beszéltek és gond nélkül el tudták magukat adni európainak. Az egyik régi amerikai vendég a BBC-s újságíróval beszélgetve felidézte, milyen fiatalok, fittek, egészségesek voltak az európainak hitt szállodások. A turisták remekül mulattak Arousban, a szudáni vezetés meg örült, hogy sikerült fizető külföldieket vonzani az országba. Az üdülőhely idővel nemhogy anyagilag önfenntartóvá vált, hanem még nyereséges is lett, a megkeresett pénzt a Moszad be tudta forgatni a mentőakciók költségeibe, például teherautók beszerzésébe.

Az etiópiai zsidóknak Ferede Aklum tudta megüzenni, hogy Szudánon keresztül vezet az út Izraelbe. 

„Érdemi információnk nem volt, csak a szóbeszéd létezett, hogy el kell jutnunk Szudánba, és ott megkapjuk a segítséget"

– mondta az elsők közt kimenekített zsidók egyike, Daniel Sahalo a Netflix-film kapcsán készült háttérvideóban.

1985 végéig 14 ezren vágtak neki a 800 kilométeres, életveszélyes útnak a sivatagon keresztül. Körülbelül 1500 zsidó menekült nem ért célba, meghaltak útközben, elrabolták őket vagy elpusztultak a szudáni nyomorúságos táborokban.

Ébredjen, viszik Izraelbe

A táborokban jelent meg időről időre egy, a Béta Izrael közösség tagjaiból verbuvált kis csapat, akik összedolgoztak a Moszaddal. Ők vittek magukkal egy-egy csapatnyi menekültet az ügynökökkel megbeszélt sivatagi találkapontra. A menekülteket szállító teherautókonvojok nappal rejtőzködtek, éjjelente haladtak, amíg el nem értek a kamu búvárparadicsom közelébe, ahová csónakokkal jöttek értük, és vitték őket tovább a távolabb, nemzetközi vizeken várakozó anyahajóra, onnan pedig Izraelbe.

A szudáni táborokban tengődő menekülteket csak kezdetben figyelmeztették 24 órával az indulás előtt előre, hogy nemsokára értük jönnek. Később, nehogy kiszivárogjon valami, ezt is elhagyták, és

innentől álmukból felkeltett, rémült emberekkel kezdték meg a kockázatos utazást.

A búvárparadicsom turistái az egészből annyit érzékeltek, hogy a szállodások néha kialvatlannak, kissé fáradtnak tűnnek. A tengeren keresztüli menekítésnek 1982 márciusában vetettek véget, miután egy balszerencsés éjszaka csak hajszál híján kerülték el a lebukást, ami egyenlő lett volna a biztos halállal. Az ügynökök tudták, hogy fellógatnák őket Kartúm központjában, ha kiderülne, kicsodák valójában.

Megőrült, turistákra lő?

Azon a '82 márciusi éjjelen szudáni katonák kiszúrták a mozgást a tengerparton, és – valószínűleg csempészekre gyanakodva – tüzet nyitottak. Az egyik izraeli odakiáltott a szudániak vezetőjének, hogy mekkora idióta, hogy lövethet ártatlan turistákra. Bemesélte a szudáninak, hogy éjszakai merülésen vannak, és megfenyegette a fegyverest, hogy beárulja felsőbb hivatalnál. Így sikerült végül az ügynököknek és védenceiknek elmenekülniük Gad Shimron szerint, aki egykori kulcsszereplőként az első könyvet írta 1997-ben a Vörös-tengeri kamu búvárparadicsomról.

Az eset után átálltak a tenger helyett a levegőre, és innentől kezdve repülővel jöttek a sivatagba a zsidókért Izraelből. Dani a BBC-s Raffi Bergnek elmesélte, hogy a menekültek, akik közül sokan még teherautót sem láttak korábban, alig mertek beszállni a repülőbe, de a módszer működött. A titkos művelet mindvégig sikeres maradt, az ügynökök soha nem buktak le. A történet a körülmények változása miatt ért véget.

1984-ben a szudáni éhínség miatt gyorsítani kellett a menekítési folyamatot, és Szudán elnöke az USA közbenjárására, meg egy rakás pénzért cserébe ráállt, hogy Kartúmból Európába, és onnan Izraelbe repülhessenek etiópiai zsidók. Ez volt az arab világ előtt titkolni próbált Mózes-művelet, amely alatt 6380-an jutottak el brüsszeli kitérővel Izraelbe. Amikor 1985 januárjában a dolog mégis kipattant, és a világsajtó beszámolt róla, Szudán letagadta és leállította az egészet. (Két hónappal később végül még egy utolsó, 492 fős menekültcsoportot elrepítettek titokban egyenesen Izraelbe.)

Nappal szörf, éjjel szöktetés

Ebben az időszakban Aroust még tovább működtette a Moszad, hogy ott legyen álcának, ha szükség volna rá. A titkosszolgálat vezetője végül 1985-ben kiadta a parancsot az üdülő elhagyására, miután Szudánban katonai junta vette át a hatalmat, és hogy az arab világban jó pontokat szerezzen, vadászni kezdett a Moszad embereire.

Az ügynökök egy tavaszi napon azt mondták a szudáni szállodás kollégáiknak, hogy szétnéznek a környéken új merülési helyek után, pár nap múlva jönnek majd. Aztán örökre eltűntek. Repülő vitte őket haza a sötétség leple alatt,

a vendégek meg arra ébredtek, hogy a teljes fehér bőrű személyzet eltűnt, az igazgatóval az élen.

Gad Shimron szerint amíg tartott a küldetés, az ügynököknek két éjszakai mentés között nagyszerű életük volt Arousban. Igaz ugyan, hogy áram például csak napi pár órán keresztül volt, de cserébe paradicsomi helyen éltek, és közben ott volt a tudat, hogy jót tesznek. A Netflix-film kapcsán megszólaló Yola Reitman Moszad-ügynök, az egykori hotelmenedzser is arról beszélt: mennyire jó érzés volt úgy élni, hogy emberek százait mentik meg.

Shimron a Háárecnek említett egy esetet, amikor egy, kibucot is megjárt kanadai zsidó vendég megorrontott valamit. Az illetőnek állítólag az szúrt szemet, milyen vékonyra szeletelik az európainak mondott szállodások a salátába való zöldségüket. Ebből vonta le azt a következtetést, hogy csakis izraeliek lehetnek. Amire rájött, közölte is az egyik ügynökkel, de a titkot megtartotta.

A Netflix-film, amit amúgy Szudán helyett Namíbiában és Dél-Afrikában forgattak, a BBC-s cikk szerint például akkor hagyja maga mögött a valóságot, amikor amerikai szerepvállalást mutat be. Az amerikaiak még csak nem is tudtak a műveletről. Olyanra sem volt példa a valóságban, hogy magán az üdülőhelyen keresztül csempésztek volna ki menekülteket Szudánból.

A cikk jelentős részben Raffi Berg BBC-n megjelent írásán alapul.

Rovatok