Index Vakbarát Hírportál

Beutalták, két napra rá infúziós állvánnyal kaszabolt egy romániai pszichiátrián

2019. augusztus 18., vasárnap 10:39

Négy beteget megölt, másik kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal vasárnapra virradó éjszaka Romániában a Buzau megyei Sapoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense, írja az MTI.

Az alkoholelvonási tünetekkel csütörtök óta beutalt 38 éves férfi először saját kórtermében, majd a szomszédos kórteremben egy infúziós állvánnyal támadt rá az ott fekvő betegekre: közülük hármat a helyszínen megölt, egy negyedik pedig a sürgősségi kórházban halt bele koponyasérülésébe. A kilenc sebesültet koponya- és agyi sérülésekkel szállították a sürgősségire, ketten közülük kómában vannak.

A támadó épp az ápolók elől menekült, amikor a kapunál megállították a rendőrök, akik történetesen éppen akkor érkeztek egy másik beteggel az egészségügyi intézménybe. Beszámolójuk szerint a férfinál - aki akkor már az ápolók elől menekült - még mindig ott volt az infúziós állvány, és közelharcot folytattak vele, amíg sikerült ártalmatlanná tenniük.

A pszichiátriai kórház igazgatója úgy nyilatkozott, az agresszív férfi a normál felügyeleti rendszerű kórterembe volt beutalva, nem voltak olyan tünetei, amelyek előrevetítették volna a bekövetkezett akut pszichotikus rohamot. Szerinte az eset hajnali fél négykor, egyetlen perc alatt történt, olyan gyorsan, hogy a kórház személyzete nem tudott közbelépni.

A támadót őrizetbe vették. Az ügyben a Buzau megyei törvényszék ügyészsége indított bűnvádi eljárást.

Rovatok