Index Vakbarát Hírportál

Két barlangász rekedt a Tátrában, közel harmincan dolgoznak a mentésen

2019. augusztus 18., vasárnap 15:39

Több mint kéttucatnyi mentős dolgozik két barlangban rekedt férfi mentésén a lengyelországi Tátrában, írja a Reuters.

A két harminc év körüli barlangász szombaton ragadt a szlovák határhoz közeli Nagy Havas barlangban, körülbelül 500 méteres mélységben, miután víz öntötte el a szűk alagutat.

Csütörtök reggel összesen hat barlangász ereszkedett le a mélybe, és annak ellenére folytatták befelé az útjukat, hogy tudták, a víz egyre inkább emelkedik. Négyüknek sikerült időben kijutniuk, két társuk viszont bennragadt. A kimenekültek értesítették a hatóságokat.

Az első mentőcsoport rögtön kiment a helyszínre, és egy helikopterrel is kiszálltak. A lengyel Dziennik Polski lap írja, vasárnap még további 11 mentős érkezett a barlanghoz, még Krakkóból is kivonultak tűzoltók. 

Vasárnap délre már 27 ember dolgozott a mentésen.

A lap szerint ők azt mondják, 

a mentés hetekig is eltarthat.

Erre fel is készültek, egy kisebb tábort hoztak létre a barlang bejáratánál. 

A két barlangásszal még nem sikerült kapcsolatot létesíteni, így azt sem tudni, hogy vannak. A lengyel lap szerint a helyi mentősökben felmerült, hogy talán nem találják meg őket élve, mivel már csütörtök óta lent vannak, és a barlangban körülbelül 2-3 fok lehet.

Nagy Havas barlang az egyik leghosszabb és legmélyebb barlang a Tátrában. A leghosszabb járata több mint húsz kilométer hosszú, de a lengyel lap szerint nincs az egész barlangrendszer feltérképezve. 

Rovatok