Index Vakbarát Hírportál

Harminchárom embert megölt egy gyújtogató Kiotóban

2019. július 18., csütörtök 07:28

Harmincháromra emelkedett a halottak száma, és 38 ember sebesült meg abban a tűzben, amelyet egy ámokfutó okozott Kiotó egyik filmstúdiójában – írta a BBC. A férfi a több animesorozat készítőjeként ismert Kyoto Animation japán stúdióba helyi idő szerint délelőtt 10 után rontott be, és ott gyúlékony anyagot, vélhetően

benzint locsolt szét, és meggyújtotta, miközben azt kiabálta, „Halál rátok!”

írta az Asahi Simbun. 

A háromszintes épületben ekkor hetven ember volt. A hatóságok szerint nincs több eltűnt ember, írja az AP. A felvételek alapján az épület szinte teljesen kiégett.

Az épületben többen bennrekedtek, a városi tűzoltóság szóvivője elmondta, mindent megtesznek a bent lévők kimentéséért, akik közül többen már eszméletüket is veszthették. Szemtanúk elmondása szerint robbanás is hallató volt az épületben és a tűz rendkívül gyorsan terjedt.

A 41 éves elkövető is kórházba került, őt őrizetbe is vették. A támadás oka egyelőre ismeretlen, annyit tudni, hogy a férfi nem volt a Kyoto Animation dolgozója, és semmilyen kapcsolatban nem állt a stúdióval.

A merénylő megpróbált elmenekülni a helyszínről, de véres lábnyomokat hagyva összeesett, úton a közeli vasútállomás felé.

A Japánban animesorozatairól népszerű stúdió megsegítésére már gyűjtés indult, a közösségi oldalon egy óra alatt 50 ezer dollár gyűlt össze.

Rovatok