Index Vakbarát Hírportál

Símaszkban és poroltókkal hatoltak be Porosenko hívei az ukrán nyomozóiroda épületébe

2019. július 15., hétfő 20:59 | aznap frissítve

Petro Porosenko volt ukrán elnök hívei tüntettek hétfőn az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) előtt, közülük néhányan az épületbe is behatoltak, közölte Roman Truba, a DBR igazgatója.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál által idézett közleményben Truba szerint Porosenko hívei ily módon próbálnak nyomást gyakorolni a nyomozóhatóságra, hogy állítsák le azokat a vizsgálatokat, amelyekben Porosenko érintett. A tüntetők követelték Truba menesztését is, írja az MTI.

Truba szavai szerint az épületben tüntetők elállták a ki- és bejáratokat, európai nemzetközi partnerekkel való találkozókat hiúsítottak meg. Voltak közöttük, akik símaszkot viseltek, és poroltó készülékeket vittek be magukkal az épületbe. Szerinte akciójukkal oly módon akadályozták az iroda működését, ami túlmegy a jog által megengedett kereteken.

Andrij Portnov, a 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök egykori hivatalvezetőjének helyettese májusban visszatért Ukrajnába, és több tucatnyi feljelentést tett Porosenko ellen. Az Állami Nyomozó Iroda nyolc ilyen bűnvádi eljárásban folytat vizsgálatot, amelyekben érintett Porosenko.

Ezek között van a tavaly novemberi ukrán-orosz tengeri incidens is, amelyben 24 ukrán haditengerész esett orosz fogságba, és egy másik, nem rég kirobbant botrány is, amely komoly társadalmi felháborodást váltott ki a július 21-i parlamenti választás előtt. Nyilvánosságra került ugyanis, hogy 2014 és 2019 márciusa között áron felül vásároltak az ukrán hadseregnek lakhatásra alkalmatlan sátrakat és 20 ezer olyan rossz minőségű golyóálló mellényt, amelyet kisebb kaliberű lövedékek és repeszek is átütöttek a laboratóriumi teszteken.

Porosenko szerdára idézést kapott a nyomozó irodától, ahol a dokumentum szerint tanúként akarják kihallgatni egy pénzmosási ügyben, amelyről szintén Portnov tett feljelentést.

Truba ugyanakkor visszautasította közleményében Porosenko híveinek azt a vádját, hogy az általa vezetett nyomozószerv Portnov utasításait hajtaná végre.

Petro Porosenko, Ukrajna egyik leggazdagabb embere 2014. június 7-től 2019. május 20-áig volt az ország államfője. A 2019-es ukrajnai elnökválasztás második fordulójában vereséget szenvedett Volodimir Zelenszkij televíziós személyiséggel, humoristával szemben

Zelenszkij a beiktatása után azonnal feloszlatta az ukrán parlamentet, távozásra bírta a védelmi minisztert, a titkosszolgálat vezetőjét és Volodimir Hrojszman ukrán kormányfőt. Porosenko Európai Szolidaritás néven újjáalakult pártja is indul a július 21-re kiírt előrehozott parlamenti választáson.

Rovatok