Index Vakbarát Hírportál

Nagyon furcsán remegett Merkel a német elnök mellett

2019. június 27., csütörtök 12:27

Nehezen leplezett remegés fogta el Angela Merkelt egy sajtórendezvényen, amelyet a német kancellár az államfővel közösen tartott – írta a BBC. Miközben Frank-Walter Steinmeier beszélt, Merkel egyszer csak remegni kezdett, amit karjait összefonva igyekezett csillapítani. Egyszer vízzel kínálják, de azt visszautasítja.

A 64 éves kancellár – aki az CDU vezetését már korábban átadta, és tervei szerint a következő választásokon már nem száll ringbe a kormányfői posztért sem – rövid idő alatt másodszor mutatja a váratlan remegés jeleit.

Legutóbb még a tűző napra fogták a gyengélkedés okát – akkor az új ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel volt közös programja –, ezúttal azonban a remegés egy tágas teremben fogta el, ahol a hőmérséklet is megfelelő volt.

Csütörtökön a kormányfő megjelent az új igazságügyi miniszter beiktatásán a parlamentben.

Szóvivője, Steffen Seibert szerint a kancellár jól van, minden programja a tervek szerint halad, elutazik a G20 tokiói csúcstalálkozójára is. Vasárnap pedig kemény tárgyalások várnak rá az Európai Tanácsban, ahol az EU Bizottság elnökjelöltjét kell kialkudniuk a távozó Jean-Claude Juncker után.

A német NTV egy korábbi remegést is felidézett még 2017-ből, amikor Mexikóban – szintén nagy melegben – mutatott hasonló tüneteket a kormányfő, aki Németország történetében a harmadik leghosszabb ideje szolgáló kancellár. 2005 óta két alkalommal maradt távol egészségügyi okokból, akkor sem hosszú ideig: 2011-ben térdműtéten esett át, 2014-ben pedig kisebb síbalesetet szenvedett.

Ha a kormányfő nem tudná ellátni hivatali teendőit, akkor ideiglenesen a szociáldemokrata (SPD) koalíciós partner kancellárhelyettese, a pénzügyminiszteri posztot ellátó Olaf Scholz lépne a helyébe.

Rovatok