Index Vakbarát Hírportál

Két Eurofighter vadászbombázó zuhant le Németországban, az egyik pilóta meghalt

2019. június 24., hétfő 14:49 | aznap frissítve

Összeütközött, majd lezuhant a Bundeswehr két Eurofighter vadászbombázója Németországban. A baleset Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban történt, erősítette meg a schwerini tartományi belügyminisztérium.

A két gép gyakorlórepülést végzett, amikor a Rostockhoz közeli Laagénál összeütköztek. Az őket kísérő harmadik gép pilótája azt mondta, a pilóták katapultáltak, ő két ejtőernyőt látott a levegőben.

Az egyik pilóta egy fa lombkoronájára esett, ahol élve találtak rá. A másik pilótát hosszabb ideig kereték civil és katonai helikopterekkel. Végül a gép roncsai mellett emberi maradványokra bukkantak, majd a Bundeswehr megerősítette: az egyik pilóta vesztette életét a balesetben. 

A Spiegel szerint a két gép a Drewitzer tó közelében zuhant le, Güstrow településtől déli irányban körülbelül 30 kilométerre. Az egyik gép a német védelmi minisztérium közlése szerint egy erdős területre zuhant Jabel település közelében, a másik Nossentiner Hütte település mellett egy erdő szélén csapódott a földbe. A helyi Ostseewelle rádió a Twitter-oldalán egy videót is közölt a tó mellől két helyen felszálló füstről.

A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat. A hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat.  

Az Eurofighter Typhoon negyedik generációs vadászbombázó repülőgépet négy európai ország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország közös összefogással fejlesztette ki a hetvenes évektől kezdve. Ezt a típust a német mellett, a brit, a spanyol, az osztrák, az olasz és a szaúdi légierő rendszeresítette. 

Rovatok