Index Vakbarát Hírportál

Hét évre börtönbe küldték a 15 éves lányt elcsábító 53 éves milliomost

2019. június 19., szerda 12:38 | aznap frissítve

Elcsábította fiatalkorú tanítványát egy befektetésekkel foglalkozó cég volt vagyonos vezetője az Egyesült Államokban. Az 53 éves Stephen Bradley Mell és a 15 éves lány kapcsolata akkor tetőzött, amikor kettesben a férfi repülőjén utaztak, amelyen a férfi bekapcsolta a robotpilótát, hogy a lánnyal szexeljen.

A New Jersey-i milliomosra hétfőn mondták ki a verdiktet, miután decemberben bűnösnek találták abban, hogy kiskorúval folytatott szexuális viszonyt. Stephen Bradley Mellnek gyermekpornográfiáért illetve azért kellett felelnie, mert államok között utazott azért, hogy kiskorúval szexelhessen. A férfi öt évre bűnügyi felügyelet alá is került, és 80 ezer dollárnyi büntetést is fizetnie kell.

A férfinak már korábban is volt kiskorúval tapasztalata – erről állítólag maga beszélt a lánynak – amikor 2017-ben Snapchaten kommunikálni kezdett a 15 éves lánnyal. A gyereket az édesanyja mutatta be a férfinak, hogy pilótaleckéket adjon neki.

A beszélgetések gyorsan szexuális töltetűek lettek, aztán a férfi az orális szexről kezdett írni a lánynak. Majd pár nappal később a bedminsteri otthonába hívta a lányt. A férfi később is üzenetekkel bombázta a 15 évest, a vádirat azon a nyáron három orális szexről tesz említést. Ezután a férfi azért, hogy a fiatal lánnyal szexelhessen a New York melletti Somerset reptérről Cape Codba repült, ahonnan visszafelé történt meg a fent említett eset, hogy bekapcsolta a robotpilótát, hogy a lánnyal addig szexelhessen. A férfi folyamatosan képeket kért a lánytól SnapChaten, FaceTime videóbeszélgetésekben, ezek között volt olyan, amiért a gyermekpornográfiáért is elítélték.

A férfi ügyvédei megpróbálták a háromgyerekes apát egy megtört átlagemberként bemutatni a hétfői tárgyaláson, mint aki depresszióban szenved egy korábbi helikopterbaleset miatt, amelyben barátai veszítették életüket. Azon a gépen ő is ott lett volna, de az utolsó pillanatban mást küldött maga helyett. Via

Rovatok