Index Vakbarát Hírportál

Átírták a közvélemény-kutatók a kérdést, hogy Putyin jobban szerepeljen, de így is rosszul szerepelt

2019. június 17., hétfő 20:35 | aznap frissítve

Az új mérési módszer ellenére is egy hét alatt 72,4-ről 71,7 százalékra csökkent Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatottsága, írja az MTI a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.

13 éven át a VCIOM azt kérdezte a felmérés résztvevőitől, hogy melyik politikusban bíznak meg a leginkább, szabadon hagyva számukra a választás lehetőségét, az újabb metódus szerint a szociológusok zárt kérdést tesznek fel a politikusokkal szembeni bizalomról, egy öt névből álló listát felajánlva.

Putyin és más vezető orosz tisztségviselők nyitott kérdésekkel mért támogatottsága azt követően kezdett el csökkenni, hogy tavaly júniusban váratlanul bejelentették a nyugdíjkorhatár emelését.

Az új módszerrel rákérdeztek Putyin mellett Dmitrij Medvegyev miniszterelnök, a kormányzó Egységes Oroszország vezetője, valamint a három másik parlamenti párt elnöke, Vlagyimir Zsirinovszkij (Oroszország Liberális Demokrata Pártja), Gennagyij Zjuganov (kommunisták) és Szergej Mironov (Igazságos Oroszország) támogatottságára. A május 29-én elvégzett felmérés 72,3, a hónap végén elvégzett 72,4, a június 3. és 9. közötti kutatás viszont már 71,7 százalékot rögzített az elnöknek, miközben a vele szembeni bizalmatlanság ugyanebben az időszakban nőtt, 23,7-ről 25 százalékra.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint nem érdemes ezekkel az eredményekkel foglalkozni, inkább a hosszabb távú tendenciákat kell majd figyelni.

Valerij Fjodorov, a VCIOM igazgatója a Dozsgy ellenzéki csatornának május 28-án nyilatkozva Putyin népszerűségének megcsappanását azzal magyarázta, hogy az oroszok bizonytalanok afelől, mikor lesz nagyobb a jövedelmük és mikor fognak jobban élni.

Egyébként Putyin még így is toronymagasan a legnagyobb támogatottsággal rendelkező politikus, az elnököt tavaly márciusban a hivatalos eredmény szerint csaknem 77 százalékával választották újra.

Rovatok