Index Vakbarát Hírportál

Halálra ítélték Irakban az Iszlám Állam három francia tagját

2019. május 26., vasárnap 14:58

Egy iraki bíróság vasárnap halálra ítélt három francia állampolgárt, amiért csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez – írja az AFP francia hírügynökség.

A három franciát Szíriában fogta el az amerikai támogatással harcoló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű csoport még februárban, kilenc francia társukkal együtt. Kevin Gonot, Leonard Lopez és Salim Machou az első francia állampolgárok, akiket halálra ítéltek Irakban. A döntés ellen 30 napjuk van fellebbezni.

Irakban több ezer, az elmúlt hónapokban Szíriában elfogott dzsihadistát tartanak fogva, és az ország bíróságain több százukat ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre vagy halálra, bár még egyetlen külföldi állampolgárt se végeztek ki.

A Human Rights Watch és más emberi jogi szervezetek bírálták Irakot a terrorellenes bírósági ítéletek miatt, mert azok a kritikák szerint gyakran csak közvetett bizonyítékokon vagy kínzással kierőszakolt vallomásokon alapulnak. Az Amnesty International áprilisi jelentése szerint Irak még mindig a világ öt legtöbb kivégzést végző országa között van.

Elemzők szerint az is probléma, hogy az iraki börtönökben gyakori a rabok radikalizálódása, ahogy az Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam első embere esetében is történt.

Rovatok