Index Vakbarát Hírportál

Sok száz külföldi nem tudott szavazni egy baki miatt a briteknél

2019. május 23., csütörtök 20:35

A szavazóhelyiségekből fordítottak vissza több száz EU-s állampolgárt a briteknél egy adminisztratív baki miatt. Nagy-Britanniában már csütörtökön szavaznak az EP-választáson, de a jelek szerint nem megy/ment minden tökéletesen, írja a Reuters.

A választók azt állítják, hogy az urnáknál a nevük ki volt húzva azzal, hogy nem sikerült minden szükséges adminisztratív papírmunkát elintézniük az átjelentkező külföldi voksolóknak időben. Ha ugyanis egy EU-s polgár a briteknél akart szavazni, akkor 12 nappal előtte kellett jeleznie. A Reutersnek nyilatkozó Ana Clara Paniago ugyanakkor azt mondta, hogy ő időben intézkedett, viszont az a papír, ami szerint ő a briteknél szavaz, egyszerűen nem érkezett meg időben a célállomásra.

A Guardiannak nyilatkozó jogász szerint

az Európai Unió Működéséről szóló szerződést sértette meg az Egyesült Királyság

azzal, hogy nem biztosította a feltételeket a szavazáshoz a külföldi EU-s állampoglárok számára. A 20. cikkely szerint az adott ország állampolgáraival azonos feltételekkel szavazhatnak az EU más állampolgárai is az EP-választáson.

A választási bizottság azt közölte, hogy megértik a frusztrációját annak, aki áldozata volt a hibának.

A britek eleve nem is vettek volna részt az egészben az eredeti tervek szerint a március 29-i brexit miatt, de a hosszú szüttyögés miatt mégis belecsúsztak. Egyes megfigyelők szerint a kapkodó szervezés is oka lehet a bakinak.

Rovatok