Index Vakbarát Hírportál

Éhen halt egy egyedülálló anya és két ikerlánya Bécsben

2019. május 23., csütörtök 15:41

Valószínűleg éhen halt az a 45 éves nő és két 18 éves ikerlánya, akiket két napja találtak holtan egy önkormányzati lakásban Bécs külvárosában. Kedd reggel fél 9 körül a tűzoltók és a rendőrök együtt törtek be a zárt ajtók mögé, miután az egyik rokonnak rossz előérzete támadt, és értesítette őket. Az előszobában találtak rá a szerb származású anyára, a 45 éves Vesna M.-re,

a nappaliban pedig a két lánya holtan hevert a kanapén.

Az osztrák rendőrség csütörtökön osztotta meg a boncolás részleteit a nyilvánossággal, ezek szerint sem erőszakra, sem betörésre, sem mérgezésre utaló nyom nincs, a háromtagú család az éhezésbe halt bele, már március vége–április eleje körül. Egyelőre nincs indítékra utaló nyom, a lakásban nem hagytak hátra búcsúlevelet, ahogy ételt sem találtak sehol a nyomozók, viszont nem is osztottak meg minden részletet az újságírókkal.

A szomszédok elmondásai alapján az ikrek értelmi fogyatékosok voltak, amit megerősített az Ifjúságvédelmi Hivatal a Heuténak: eszerint a két, igen félénk lány késleltetett ütemben fejlődött kortársaikhoz képest, ennek tünetei pedig idővel egyre nyilvánvalóbbá lettek. Az iratok szerint viszont nem állapítottak meg náluk ennél súlyosabb fizikai vagy mentális zavart, a Bécsi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Hivatal szerint pedig ha lett volna ilyen, „akkor automatikusan több támogatás jutott volna a családnak, pénzügyileg is”.

Az anya súlyos pszichés betegséggel küzdött, azt viszont nem tudni, állt-e kezelés alatt emiatt, írja az Österreich. Korábbi férje elől többször is női menedékházba kellett menekülnie a 45 éves Vesnának, amíg 2016-ban el nem váltak. Azóta éltek a florinsdorfi lakásban, amit az önkormányzat utalt ki nekik, a családnak viszont nem volt semmilyen kapcsolata a házban élő többi lakóval. Alig látták őket a szomszédok, férfi soha nem járt a közelükben,

viszont gyakran lehetett hallani üvöltözéseket a zárt ajtók mögül.

Hírek szerint a családnak komoly anyagi gondjai voltak, a gyerekek pedig a tankötelezettség lejárta után, 15 éves koruktól nem is jártak iskolába. Nem sokkal a kiiratkozás után ment ki utoljára hozzájuk a gyámvédelem, akik viszont az ellenőrzés után nem láttak beavatkozásra való okot. A rendőrség továbbra is nyomoz, elsősorban a rokonok után.

Rovatok