Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai kurdokat fogadta Macron

2019. április 19., péntek 19:21

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) egyik küldöttségét fogadta pénteken Emmanuel Macron francia elnök, aki támogatásáról biztosította a kurd vezetésű, kurd-arab erőket tömörítő milíciaszövetséget a dzsihadisták elleni harcukban - írja az MTI.

A francia elnöki hivatal szerint Macron biztosította a delegációt arról, hogy Franciaország továbbra is aktívan támogatja az SDF-t a továbbra is veszélyt jelentő Daesh (Iszlám Állam) elleni harcában, és különösen a foglyul ejtett terroristák és családtagjai ügyének kezelésében. A foglyok között több tucat olyan francia állampolgár található, aki korábban Szíriába és Irakba utazott azért, hogy dzsihadista csoportok, köztük az Iszlám Állam oldalán harcoljon. 

Franciaország többször is hangsúlyozta, hogy nem hajlandó visszafogadni az Iszlám Állam soraiba beállt állampolgárait, sem azok házastársait, a gyerekekkel kapcsolatban pedig a kormány már korábban közölte, egyenként vizsgál ki minden esetet.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai "kalifátusának" a múlt hónapban vetett véget teljesen az SDF baghúzi ostroma. Bár Baghúz elestével a radikális iszlamisták elveszítették minden korábbi területüket a szíriai régióban, több ezer szélsőséges továbbra is rejtőzködik, és terrorista sejtekbe tömörülve követnek el merényleteket mindkét országban.

A kurd vezetésű milíciaszövetség az elmúlt három évben - az Egyesült Államok által vezetett - nemzetközi koalíció támogatásával folytatott offenzívái során ejtette foglyul a terrorszervezet több ezer harcosát, miközben kiterjedt területeket szabadított fel Szíria északi és északkeleti részén a dzsihadisták uralma alól.

A francia államfő megköszönte a szíriai kurd milíciaszövetség szerepvállalását, és hangsúlyozta, hogy pénzügyi támogatást fognak nyújtani a szíriai civil lakosság humanitárius szükségleteinek kielégítésére és a társadalmi-gazdasági stabilitás megteremtésére, bár konkrét összegről nem esett szó. 

Macron egyúttal megismételte, hogy Párizs a szíriai konfliktus olyan rendezése mellett foglal állást, amely a szíriai nép "összes elemét" magában foglalja, s amely meglátása szerint az egyetlen, amely biztosíthatja az arab ország stabilitását és integritását.

Az Iszlám Állam miután 2014 nyarán kiterjedt területeket foglalt el Irakban és a szomszédos Szíriában, mára azonban katonai vereséget szenvedett.

Rovatok