Index Vakbarát Hírportál

A demokraták a kongresszusban hallgatnák meg a különleges ügyészt

2019. április 19., péntek 19:07

Több demokrata is folytatná a Donald Trump amerikai elnök elleni vizsgálatot az igazságszolgáltatás akadályozásának ügyében, miután csütörtökön egy szerkesztett, de 448 oldalas változatban nyilvánosságra hozták a Mueller-jelentést. Ehhez pedig a demokrata többségű képviselőház igazságügyi és hírszerzési bizottsága Robert Mueller különleges ügyészt is beidézné meghallgatásra.

Mueller és csapata közel két évig vizsgálta, hogyan próbált meg Oroszország beavatkozni a 2016-os elnökválasztásba, és volt-e összejátszás Trump kampánycsapata és az oroszok között. A jelentés legfontosabb megállapításairól itt írtunk:

A jelentés több esetben is kapcsolatot talált az orosz kormány és Trump kampánycsapatának tagjai között, de a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem állítható, hogy a kampánycsapat együttműködött vagy egyeztetett volna az orosz kormánnyal, nem volt „összejátszás".

A jelentésben az igazságszolgáltatás akadályozásának kérdésében nem jutottak arra, hogy az elnök bűncselekményt követett volna el, de nem is mentették fel teljesen. Előtte azt írják benne, hogy „ha a tények átfogó vizsgálata után bizonyosak lennénk benne, hogy az elnök egyértelműen nem akadályozta az igazságszolgáltatás munkáját, azt kijelentenénk. A tények és az érintett jogszabályok alapján nem tudunk erre a következtetésre jutni."

A jelentés számos esetet vesz sorra az igazságszolgáltatás akadályozásának kérdését vizsgálva, például amikor Trump megpróbálta leváltatni a különleges ügyészt. A jelentés alapján több esetben azért nem jöttek össze Trump kísérletei, mert az emberei nem hajtottak végre bizonyos utasításokat.

A demokraták most azt vizsgálják, hogy elég muníció van-e a jelentésben ahhoz, hogy kongresszusi úton folytassák a vizsgálatokat. A BBC szerint Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata házelnöke, és Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője közös közleményében arról írt, hogy a jelentés aggasztó képet fest egy olyan elnökről, aki hazugságok és megtévesztés hálóját szőtte maga körül.

A demokraták első körben azt követelték, hogy megismerhessék a teljes jelentést. A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumnak egy részét ugyanis különböző okokból, többek között folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva továbbra is kitakarták.

A demokraták támadták William Barr igazságügyi minisztert is (akinek az okfejtése szerint hivatalban lévő elnököt nem lehet bírósági úton megvádolni), amiért a Mueller-vizsgálat egy hónappal ezelőtti lezárulása után csak egy kétoldalas összefoglalót adott ki első körben, és szerintük az értelmezéséből rengeteg részlet maradt ki.

Ugyanakkor Steny Hoyer, a demokraták képviselőházi frakcióvezetője kijelentette, hogy nem lenne értelme impeachment eljárást indítani. Korábban ez ellen volt Pelosi is. „Őszintén szólva másfél év múlva jön az elnökválasztás, és az amerikai nép meghozza döntését" – mondta Hoyer a CNN-nek.

Trump csütörtökön azzal reagált, hogy jó napja volt, mert megállapították, hogy nem volt összejátszás, és az igazságszolgáltatást sem akadályozta. Pénteken a Twitteren „Őrült Mueller-jelentésről" írt, amiben szerinte demokrata Trump-gyűlölők fogalmaztak meg róla állításokat. Szerinte egyébként soha nem szabadott volna elkezdeni sem a vizsgálatot.

Ahogy arról a Barr-összefoglalót követő elemzésben is írtunk , a republikánusok és Trump legfontosabb célja, hogy az elnök ne cipelje magával a 2020-as kampányba a Mueller-ügyet, demokratáknak viszont épp ellenkezőleg, az az érdeke, ha a jelentéssel kapcsolatos kongresszusi viták, meghallgatások minél tovább tartsanak.

Rovatok