Vlagyimir Putyin az orosz törvényhozás szerdai egyesített ülésén tartott grandiózus beszédében bejelentette:
Oroszország katonailag felkészült egy olyan rakétaválságra, mint ami 1962-ben Kubában zajlott le, ha az USA elég ostoba ahhoz, hogy kiprovokáljon egyet.
Az elnök szerint ráadásul Oroszország ráadásul gyorsabban tudna végrehajtani egy nukleáris támadást az Egyesült Államok ellen, mint az USA ellene „Hogy ha számolni akarják a repülési időt, hát számolják.”. Ennek a képességnek a kulcsát Putyin a semleges vizeken is járőröző tengeralattjárókra és felszíni egységekre telepíthető, a hangsebesség kilencszeresével repülő cirkálórakétákban, vagy a víz alatti drón-torpedókban látja.
Putyin „feszült”-nek nevezte az amerikai-orosz viszont, de nem olyan feszültnek, mint a hidegháború egyik mélypontjának tartott kubai rakétaválság idején.
A jelenlegi feszültség nem lehet ok arra, hogy a kubai rakétaválság szintjére srófoljuk fel a konfrontáció szintjét. De ha ezt akarják, oké, mi készen állunk.
A kubai rakétaválság 1962-ben tört ki, miután egy amerikai kémrepülőgép felvételei alapján kiderült, hogy a Szovjetunió nukleáris robbanófejekkel felszerelhető ballisztikus rakétákat telepített az USA partjaitól 200 kilométerre található Kubába – ahol a hatalmat ekkor már Fidel Castro kommunista felkelői gyakorolták. John F. Kennedy amerikai elnök rádióbeszédében szögezte le, hogy a szovjeteket tartja felelősnek egy Kubából induló rakétatámadásért, és légi-tengeri blokád alá vette a szigetországot. Közben amerikai részről megindultak az inváziós előkészületek, de ezzel párhuzamosan a Moszkvával való alkudozás is.
Azonban Putyin kissé félreértelmezi a kubai válság kimenetelét, ugyanis abban a szovjetek hátráltak meg. Ugyan Nyikita Hruscsov eleinte a kardját csörtette, és az amerikai rakéta-haderő Törökországból való kivonását követelte a szovjet bázis leszereléséért cserébe, de végül október 28-án elfogadta Kennedy ajánlatát a blokád megszüntetésére és a kubai inváziótól való tartózkodásra. A két hatalom kölcsönös megsemmisítésével járó nukleáris háború közelsége Moszkvára és Washingtonra is józanítólag hatott, és 1962 a hidegháborúban egy enyhülési periódus kezdetét is jelentette. Ráadásul a szovjet katonai-politikai elit soha nem bocsátotta meg Hruscsovnak a „megalázónak” tartott visszavonulást, a kudarc miatti neheztelés a pártfőtitkár 1964-es megbuktatásában is nagy szerepet játszott.
Az USA és Oroszország közti katonai feszültséget (egy sor politikai és titkosszolgálati konfliktuson túl) az alapozta meg, hogy az Egyesült Államok kilépett a közepes és nagy hatótávolságú rakéták gyártását és hadrendbe állítását korlátozó, 1987-ben tető alá hozott szerződésből (INF), az oroszok pedig egy sor „szuperfegyver” fejlesztését jelentették be. Az amerikai katonai költségvetést rekordmagasságokba duzzasztó Trump amiatt sértődött meg, hogy Oroszország megsérti az INF-ben vállaltakat, Putyin pedig azt rója fel az amerikaiaknak, hogy rakétákat telepít a hagyományos orosz érdekszféra részének tartott Lengyelországba és Romániába. Többen úgy látják, kérdésessé válhat egy új START-szerződés jövője is, ezt 2021-ig kellene megújítani, különben megszűnik. Ebben az esetben 1972 óta először nem lenne jogilag kötelező érvényű korlátozás a világ két legnagyobb nukleáris arzenálja esetében.
(Borítókép: Juan Mabromata / AFP)