Tovább dübörög a lakhatási válság Magyarországon. A bérlői piac magas díjai, továbbá a magas hitel-törlesztőrészlet miatt piaci alapon is rendkívül nehéz megfelelő ingatlanhoz jutni. 2–3 millió honfitársunkat azonban lakhatási szegénység sújtja – hangzott el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kerekasztal-beszélgetésén. Őket pedig állami, önkormányzati és civil szervezetek együttműködésével lehet elmozdítani jelenlegi helyzetükből, ami nem könnyű feladat.
„Ami a lakást illeti: nyugtalanít, mert nem tudom megvenni. Ezeknek a piszok, tolvaj, magukat kormánynak nevező zsebmetszőknek a nyugtalanító szavai nem simogatóak a szívemnek. Sőt, arra biztatnak mindenkit, hogy vegyék meg a lakásukat, azonban kölcsönt, pénzt csak annak adnak, akinek ingatlanja van, stb. [...] Tizenkét éven át néztem a saját ablakokból kikönyöklő embereket, keservesen sóvárogva, és arra gondolva, hogy vajon én mikor tehetem meg ezt” – részlet Király Erzsébet visszaemlékezéséből, aki a rendszerváltás időszakában, 1990-ben vehette át 1978-ban megigényelt tanácsi lakását.
A történetet Grexa Izabella történész, az MTA Filozófia- és Történelemtudományok Osztályának titkára elevenítette fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóiratának „Lakhatási kihívások a mindennapokban” címet viselő számában.
És hogy miért kezdtük ezzel az idézettel ezt a cikket? Annak érdekében, hogy szemléltessük, a lakhatási válság, a lakhatási szegénység a rendszerváltás óta megoldatlan probléma Magyarországon. Pusztán a nehézségeket kiváltó paraméterek változtak.
A 80-as évek végén vidéken a lakások 4,5 százalék, míg Budapesten az állomány fele volt tanácsi. Vidéken a Kádár-kockák saját forrásból épültek meg. Ebből jól látszik, hogy a lakáshoz jutás körülményei, lehetőségei akkor is mások voltak a fővárosban, illetve vidéken, és nincs ez másképp ma sem, maximum némiképp záródott a lehetőségek ollója. A tanácsi lakásokat 1983-tól kezdték el öröklakásokként értékesíteni. A benne lakó elővásárlási joggal rendelkezett, ám ha nem tudta megvenni a lakást, akkor az önkormányzat értékesíthette azt, ami szorongáshoz, létbizonytalansághoz vezetett. A 60-as években megindult a panelépítési hullám valamelyest enyhített az otthonhoz jutás nehézségein, más kérdés, hogy ezek a lakások mennyire feleltek meg már az akkori kor követelményeinek.
A rászorultak otthonhoz segítése már a rendszerváltás előtt is differenciáltan történt, a családosak előnyt élveztek, míg a gyermeket nem nevelők, vagy a nyugdíjasok a sor végén találták magukat – csakúgy, mint manapság, amikor az otthonteremtési támogatások nagy része családhoz, gyermekvállaláshoz kötött.
A Máltai Szeretetszolgálat téma köré szervezett kerekasztal-beszélgetésén a szakértők leszögezték: ma is rengeteg embert sújt Magyarországon a lakhatási szegénység. A Kádár-korszak végén ez 2–3 millió embert jelentett, és sajnos közel 35 év elteltével most is közel ennyi honfitársunk számára nem biztosított a megfelelő lakhatás, „csak a problémahalmaz alakult át”.
A lakhatási válság témájával az Index is több ízben foglalkozott. Megközelítésünk alapja az ingatlanpiac 22-es csapdája volt, amiben azt vettük alapul, hogy rendelkezésre áll egy lakás bérléséhez, vagy saját tulajdon esetén a hitel törlesztéséhez szükséges forrás, ám még ennek birtokában is számos döccenő nehezíti a lakhatást.
A lakhatási szegénység által sanyargatott 2–3 millió magyar azonban „nem olyan szerencsés”, hogy jövedelme eléri vagy akár megközelíti a KSH szerinti átlagfizetést,
és egyáltalán „eljut odáig”, hogy azon gondolkozzon; drága albérletet vagy szintén magas hiteltörlesztőt fizessen.
Szóban forgó honfitársainknak vagy esélyük sincs saját lakásra, vagy nagyon rossz állapotú saját ingatlanban élnek, aminek felújítása elengedhetetlen volna, ám kellő forrás nélkül nem tudják kivitelezni. Ahogy piaci alapú albérletre sem futja, ami nem meglepő annak fényében, hogy az országos átlagot tekintve 200 ezer forintba került egy átlagos, jó állapotban lévő, 40 négyzetméter körüli, másfél szobás lakás bérleti díja, ugyanez pedig Budapesten már a 270 ezer forintot is elérte.
Számukra egy önkormányzati fenntartású bérlakás lehetne megoldás, amiből azonban már nagyon kevés maradt. A rendszerváltást követően megindult a szociális bérlakások privatizációja, aminek eredményeképp mára országszerte mindössze 110 ezer önkormányzat által kezelt lakás maradt. Amennyiben az egyenlet másik oldalára tesszük a 2–3 millió embert, jól szemléltethető, hogy valóban égető problémát jelent a lakhatási szegénység.
Több civil szervezet is azon dolgozik, hogy ezeknek az embereknek megfelelő minőségű fedél legyen a fejük felett. Azonban több szempontból sincs könnyű dolguk. Amellett, hogy kevés a szociális bérlakásként „bevethető” ingatlan, a hazai lakásállomány jelentős része műszakilag és energetikai szempontból is elavultnak számít (erre a tátongó sebre jelenthet némi gyógyírt a várhatóan júniusban induló otthonfelújítási program 2.0).
Ahogy nehézséget okoz a magyarok röghöz kötöttsége, rugalmatlansága is – amivel a segíteni igyekvő szervezetek gyakran szembesülnek is.
Volt olyan eset, amikor egy Veszprémben lakó hölgynek a várostól 8 kilométerre lévő településen találtunk megfelelő ingatlant, ám nem volt hajlandó elköltözni
– mondta Lendvai-Frikkel Attila közgazdász, a Veszol (Veszprémi Közösségi Lakásügynökség) Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A szakember hangsúlyozta: bérlőhöz keresik a lakást, és nem fordítva, ami azt jelenti, hogy hiába áll rendelkezésre egy garzonlakás, nem költöztetnek be egy többgyermekes családot, míg egy egyedülálló számára sem biztosítanak háromszobás ingatlant. Ugyanakkor Veszprémben sem dúskálnak szociális célra használható lakásokban.
Arra is figyelmet kell fordítani, hogy a bérleti díjat az otthont kereső keresetéhez igazítsák. „Ökölszabály, hogy a lakhatásra fordított összeg nem haladhatja meg a havi összjövedelem 40 százalékát, különben veszélybe kerül a megélhetés. Erre nagyon odafigyelünk” – mondta Lendvai-Frikkel Attila.
A Veszolhoz hasonlóan a lakhatási nehézségekkel küzdő rászorulókon segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által alapított MR Lakásalap Nkft. Tették ezt serényen például a devizahitel-csalás időszakában is, amikor is hirtelen megemelkedett törlesztőrészletek hatására családok ezrei nem tudták fizetni hiteleiket, és vesztették el otthonaikat. 6500 ilyen lakás került fenntartásuk alá, amit aztán a bajbajutottak jelképes összegért – átlagosan 17 ezer forintért – visszabérelhettek, majd később vissza is vásárolhattak. 4500 ilyen otthon került vissza korábbi tulajdonosához – mondta Lutár Balázs Ádám, a lakásalap ügyvezetője, aki szintén kiemelte a segítségnyújtás során honfitársaink körében tapasztalt alacsony mobilitási rátát, és az otthonhoz való extrém érzelmi kötődést.
(A Népszava tavaly beszámolt róla, hogy az MR Lakásalap 6473 darab, a Nemzeti Eszközkezelő [NET] Programban bent ragadt, bérlői által visszavásárolni nem tudott ingatlant kapott meg térítésmentesen. Az átvett lakások felújítására, illetve állagmegőrzésére 2022-ben és 2023-ban összesen 6 milliárd forintot kapnak.)
Főként az egyedülállók, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők vannak nehéz helyzetben. Mindenkinek joga van a biztonságos lakhatáshoz, ugyanakkor egyfajta edukációra is szükség van a szociális bérlői piacon, hiszen az energia-, illetve klímaválság korában kiemelt szerepe van a fenntartható, energiahatékony lakhatásnak, illetve az állagmegóvásra is hangsúlyt kell fektetni egy nem saját tulajdonú lakásban – hangsúlyozták a szakemberek.
Az önkormányzatok főként akkor tartanak fenn bérlakásokat, ha az szociálisan, politikailag és gazdaságilag is megéri számukra. Hiszen például ezen lakások bérleti díja a piaci ár töredéke, amiből nem fedezhetők a felmerülő javítási, karbantartási költségek, így azokat az önkormányzatoknak saját kasszából kell fedezniük.
Nem lakhat mindenki magántulajdonban, a bérlakáspiacon ezért önkormányzatok, civil szervezetek lakhatást segítő támogatásaira is szükség van, hiszen sokak számára ez jelenti a belépési pontot az ingatlanpiacra. Ehhez mind hazai, mind uniós források bevonására szükség van
– mondta Lendvai Attila.
A szakemberek szerint fontos lenne egy államilag szabályozott bérlakáspiac, különböző motivációs eszközökkel lehetne cégeket, magánszemélyeket arra kondicionálni, hogy a piaci átlagnál olcsóbbak adják ki ingatlanjaikat. Ennek megvalósítása azonban komoly szakpolitikai feladat.
Az Index még tavaly nyáron írt arról iparági forrásokra hivatkozva, hogy egy lakhatási válságot enyhítő bérlakásprogramot készít elő a kormány, már dolgoznak az erről szóló törvénytervezeten. Információink szerint a program kidolgozásában több minisztérium is részt vesz. Arról, hogy ez a projekt azóta hol tart, nincs további információ.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)