Index Vakbarát Hírportál

Magyar Posta: Ha kell háborúban is helytállunk

2024. április 19., péntek 14:47

A Magyar Posta vezetője a nemzetgazdasági miniszter jelenlétében ismertette a tavalyi eredményüket és az idei terveiket. Olyan állami tulajdonú vállalatot faragnának a postából, ami képes terjeszkedni, azonban a törvényben kötelezett feladataikat is maradéktalanul el szeretnék látni. „Akár háborús helyzetben is helyt tudunk állni” – mondta Balczó Barnabás, utalva arra, hogy a vállalatnak minden körülmény között működnie kell.

A posta volt, van és lesz – hangzott el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Balczó Barnabás, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójának sajtótájékoztatóján. A tárcavezető hagyományt teremtett: ahogy fogalmazott, a „transzparencia” jegyében az összes háttérintézmény hétről hétre nagy sajtónyilvánosság előtt ismertette a tavalyi eredményüket és a terveiket. 

A MAGYAR POSTA KIEMELKEDIK az állami vállalatok közül, AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB FOGLALKOZTATÓJA.

A társaság kritikus infrastruktúrának minősül, közfeladatokat ellátó intézmény, és állandó kapcsolatra kötelezett az állampolgárok felé. Tavaly 246 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el, egy év alatt összesen 445 millió levelet és 29 millió darab csomagot kezelt. Továbbá 1,8 millió állampapír-tranzakciót bonyolított le – az egyetlen intézmény, ahol ezek a befektetések papíralapon is elérhetőek –, és 138,6 millió csekkbefizetést tett lehetővé összesen 1800 milliárd forint értékben.

A Magyar Posta tavalyi évében fordulópont volt, hogy elindította a SMART by MPL szolgáltatását, és megteremtette a nemzetközi terjeszkedés alapjait – legalábbis Nagy Márton szerint. „Amikor miniszter lettem, olyan stratégiát írtam elő – amivel természetesen a miniszterelnök is egyetértett –, hogy a Postának racionalizálni kell a működését, mind hálózati szinten, mind a létszám terén” – összegezte.

Racionalizálás: 354 postát zártak be

A fent említett racionalizálás jegyében 2022-ben összesen 354 postát zártak be, ahol az ügyféligény kiemelten alacsony volt, és további 2327 főt bocsátottak el – 23 919-ről 21 592 főre csökkent a vállalat foglalkoztatotti létszáma. Nagy Márton azt is hozzátette, hogy tavaly 561 partneri szolgáltató hellyel rendelkeztek, és 550 csomagautomatát helyeztek üzembe. A nemzetgazdasági miniszter mint tulajdonosi joggyakorló az alábbi elvárásokat fogalmazta meg a Magyar Postával szemben:

  1. Érjen el minden magyar állampolgárhoz.
  2. A postai szolgáltatások legyenek elérhetőek a kistelepüléseken is.
  3. A csomagkézbesítés valamennyi fogyasztó számára rendelkezésre álljon.
  4. Segítse a legkisebb településeken élő állampolgárok mindennapjait.
  5. Önfinanszírozóként működjön: a veszteséges tevékenységeit a nyereséges üzletágak segítsék, egyfajta keresztfinanszírozásban.
  6. Legyen elkötelezett Magyarország klímacéljainak elérésében: „a Posta zöld, de a működésében is zöldnek kell lennie”.
  7. Építsen XXI. századi, ügyfélközpontú és digitális postát.

Majd Balczó Barnabás ezt követően leszögezte, hogy „olyan pénzügyi struktúrát kell kialakítani, ami eltartja a hagyományos szolgáltatásokat”. Szerinte elengedhetetlen a nemzeti hagyományok megtartása.

OLYAN ÁLLAMI TULAJDONÚ VÁLLALATOT SZERETNÉNEK, AMI EGYARÁNT KÉPES A KÜLPIACOKON MEGJELENNI, ÉS „AKÁR HÁBORÚS HELYZETBEN IS HELYT TUD ÁLLNI”.

Ennek érdekében 1,5 évvel ezelőtt egy jelentős reorganizációs folyamatot indítottak el, szinte az összes üzletágában. „Ezt szeretnénk folytatni” – összegezte az elnök-vezérigazgató, majd leszögezte: a robotizált szolgáltatásokkal a kis- és középvállalkozások számára kívánnak olcsóbb szolgáltatást nyújtani. Ugyanakkor az alapvető feladatokat is hangsúlyozta:

Zártunk be postákat, ugyanakkor a kistelepüléseken továbbra is fenntartjuk a hagyományos postai szolgáltatást. Ehhez nyugat-európai mintákat vettünk alapul: olyan partnereket kellett találni, akikkel közös tudjuk végezni a szolgáltatásokat. Így a korábban működő postapartneri programunkat poroltuk le. Tavaly 332 új postapartneri helyet létesítettünk, idén már a 100-at is elértük.

Jön az ingyenes készpénzfelvétel

Balczó Barnabás hangsúlyozta, hogy minden körülmények között, minden csomagot ki kell szállítani, és ezt már kormányrendeletben is szabályozták. „Képesnek kell lennünk ezt a szolgáltatást az ország bármely pontján ellátni. Azonban számunkra ez egy lehetőség, és fel is készültünk rá.”

Majd az elnök-vezérigazgató emlékeztetett: a szerda esti Magyar Közlönyből kiderült, hogy a postákon havonta két alkalommal legfeljebb 150 ezer forintnyi készpénzt lehet ingyen felvenni. Az erről szóló jogszabály-módosítást a pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításának részeként fogadta el az Országgyűlés 135 igen, öt nem és 42 tartózkodás mellett.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban közölte, hogy a szolgáltatás a postai elszámolóközpontot működtető intézmény által üzemeltetett POS-terminál útján válik elérhetővé.

A RENDELKEZÉS 2025. JANUÁR 1-jéTŐL LÉP HATÁLYBA, EKKORTÓL LESZ LEHETŐSÉG POSTAI KÉSZPÉNZFELVÉTELRE.

Balczó Barnabás arra is kitért, hogy a központi logisztikai HUB óránként 30 ezer darab csomagküldeményt képes feldolgozni. Emlékeztetett, hogy megkezdődött, és jövőben is észszerűsítik a posták működését, azonban a kézbesítői tevékenységet az ország egész területén ellátják majd. Ugyanakkor a kézbesítési területén is racionalizálás várható, amire a vállalat vezetője szerint szükség is van.

A Magyar Posta képes lesz középtávon 100 százalékban saját erőből működni – ígérte az elnök-vezérigazgató. 2025-től megújuló energiával működő csomagautomatákat rendszeresítenek majd, ezzel jelezve: elkötelezettek a klímacélok elérésében. A terveik szerint a jövőben 300 darab postai és partneri üzemeltetésű szolgáltatóhelyet korszerűsítenek.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok