Index Vakbarát Hírportál

Már nem a Rózsadombon épülnek a legdrágább lakások a fővárosban

2024. április 17., szerda 06:04

Éves viszonylatban ötszázalékos áremelkedést mért az Otthon Centrum (OC) a fővárosi új építésű lakások piacán. Kevesebb, de összességében nagyobb lakásszámú projekt indult az első negyedévben. Újdonság, hogy már nem a Rózsadombon épülnek a legdrágább lakások a fővárosban.

Az idei év első negyedévében mért adatok alapján összeállított projektfelmérés szerint a Budapesten kínált új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,655 millió forint, ami 3,1 százalékkal magasabb ár az előző negyedév értékeihez képest.

Éves viszonylatban azonban mindössze 5,1 százalékkal emelkedett a négyzetméterár átlag értéke, ami a jelentős számú piacra került új lakásnak és annak köszönhető, hogy a fejlesztők többsége igyekezett elkerülni vagy minimalizálni az áremelést.

Beruházások

Az OC márciusi újlakás-piaci felmérése alapján Budapesten 337 új építésű lakásberuházás van folyamatban, melyek keretében 25 ezer lakás épül. A projektek száma azonos, ám a lakások száma 5,5 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél. A lakások első negyedéves kínálati négyzetméterára 3,1 százalékkal magasabb a tavalyi negyedik negyedéves értéknél – ismertette a projektfelmérés adatait Kosztolánczy György.

A vezérigazgató megjegyezte, hogy a beruházások 27,2 százaléka, vagyis 6,8 ezer lakás hirdetése még nem kezdődött el, ami abszolút értékben és arányait tekintve is elmarad az előző negyedéves értéktől. Ez a tavalyi felmérés során tapasztaltakhoz képest változás, hiszen akkor pont ellenkező trend rajzolódott ki, azaz nőtt az elkezdett, de még nem hirdetett beruházások aránya.

Az idei év első a negyedévében 22 projekt 1500 lakásának beruházása indult el, amelyből 20 projekt 1200 lakásának hirdetését kezdték el. Bár kevesebb projekt került a piacra, ezek lakásszáma magasabb az előző negyedévinél.

Változott a legdrágább kerületek sorrendje

Kosztolánczy György arról is beszámolt, hogy változott a legdrágább kerületek sorrendje: 3,31 millió forintos árral már az I. kerületben kérik a legtöbbet a fejlesztők egy négyzetméterért, míg a II. kerület 3,15 milliós fajlagos árral ugyancsak megelőzte az V. kerületet, amely 3,081 milliós átlagos négyzetméterárral a harmadik legdrágább kerület.

A Hegyvidék, vagyis a XII. kerület sincs sokkal lemaradva, 3 millió forint közeli (2,94 millió forintos) négyzetméterár jellemzi a városrészt. „A kerületek döntő többségében azonban ennél jelentősen mérsékeltebb árak jellemzők” – jegyezte meg a vezérigazgató.

A budai és a belvárosi kerületek többségében valamivel 1,5 millió forint felett alakult az új építésű lakások átlagos négyzetméterára. A VIII. kerületben azonban csak 1,44, ellenben a XI. kerületben 1,68, a III. kerületben 1,7, míg a IX. kerületben 1,8, a VII. kerületben pedig 1,87 millió forint a kínálati négyzetméterár átlaga.

A külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben kicsivel 1 millió forint feletti négyzetméterárak jellemzők. A legolcsóbb kerület a XXIII. kerület, 1,08 millió forintos átlag értékkel. A külső pesti kerületek között nincs számottevő különbség, az átlagos kínálati négyzetméterár mindenütt az 1,08–1,3 millió forint közötti ársávban változik.

Angyalföld kihívója

A közleményben arról is beszámoltak, hogy Angyalföld listavezető pozíciója megingathatatlan a projekt- és lakásszámok terén: évek óta a XIII. kerület az éllovas, ahogy most is; a 64 projekt és 8 ezer épülő és tervezett lakás kiemelkedő a kerületek között.

Angyalföldnek eddigi legnagyobb kihívója a budai oldalon a XI. kerület volt, és bár az előző felmérés során projektszámban a III. kerület megelőzte, a legfrissebb adatsor szerint projektszámban (45) és lakásszámban (5600) is visszavette második helyét Kelenföld. Projektszámban a III. kerület a harmadik (38), de a lakások számában beelőzte a IX. kerület, 3 ezer épülő lakással.

A legkevesebb projekt az I., az V. és a XXI. kerületben indult el (összesen két darab), míg lakásszámban az V. kerületben és a XVI. kerületben épül a legkevesebb (nagyjából 50) lakás.

Arról, hogy az albérletárak hogyan alakultak a fővárosban, itt írtunk részletesen

Rovatok