Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály: A főpolgármester tavaly június óta nem fizet adót

2024. március 28., csütörtök 08:49

Idén márciusig több mint 46 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás befizetését tagadta meg a Főváros – írta legújabb posztjában Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki Facebook-posztjában arról írt, hogy „a főpolgármester tavaly június óta, azaz 9 hónapja nem fizet adót”. Majd kiemelte:

idén márciusig több mint 46 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás befizetését tagadta meg a Főváros. 

A tárcavezető szerint ebből 28 milliárd forintot már inkasszált a Magyar Államkincstár, „18 milliárd forint behajtását a főpolgármester ideiglenes jogvédelemmel próbálja késleltetni”.

A szolidaritási hozzájárulást a gazdagabb önkormányzatok fizetik a szegényebb települések támogatására. Ez azt jelenti, hogy a Főváros baloldali vezetése a szegényebb településektől vonná el a forrásokat, ha a kormány nem pótolná ki a hiányzó összeget.

Varga Mihály végezetül kiemelte: a főpolgármester szerint a kormány kivérezteti Budapestet, ezért nem fizet adót. Szerinte, ha mérleget vonunk az elmúlt 5 évről, a tények világosan cáfolják a főpolgármestert.

Legutóbb példátlannak nevezte a pénzügyminiszter, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig a főpolgármester, Karácsony Gergely fittyet hány azokra.

Varga Mihály korábban a Világgazdaságnak adott interjúban arról is beszélt, hogy idén 5,2 százalék lehet az éves infláció, az államadósság 21 százalékát a lakosság finanszírozza. Emellett erős üzeneteket küldött Budapest főpolgármesterének:

Rovatok