Index Vakbarát Hírportál

Rossz hír az utazóknak: becsődölt egy fapados légitársaság

2023. február 1., szerda 14:23

Február 1-jén, szerdán csődeljárást kezdeményez a Flyr norvég légitársaság, miközben minden tevékenységét leállította.

A fapados légitársaság igazgatótanácsa megállapította, hogy nem tudják fenntartani a cég működését, ezért kezdeményezték az eljárást. Mindeközben

leállították a repülőjegyek értékesítését és törölték az összes járatukat.

Mint írták, az igazgatótanács azt követően döntött a csődeljárás megindításáról, hogy egy sikertelen tőkeemelési kísérlet után nem sikerült alternatívát találni a cég kritikus likviditási helyzetének rendezésére. A Flyr irányítását így csütörtöktől várhatóan egy csődbiztos veszi át

A repülőjeggyel rendelkező utasoknak a cég azt javasolja, forduljanak a bankjukhoz, hogy kártyájuk kibocsátóján keresztül visszatérítést igényeljenek – számolt be az airportal.hu légi közlekedési szakoldal.

Új versenyző volt a piacon, rosszkor indult el 

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a Flyr lényegében újoncnak számított a légitársaságok között: a vállalatot alig két és fél éve, 2020 augusztusában hozták létre (vagyis már a koronavírus-járvány kellős közepén). A cégnek Norvégián kívül 13 másik európai országban voltak járatai (Magyarország nem tartozott közéjük). 

A Flyr repjegyeit kizárólag egy mobiltelefonos alkalmazáson lehetett megvásárolni. 2021 végéig nlgy repülőjük állt üzembe, és naponta legfeljebb 25 járatuk volt. A cég azonban pénzügyileg nem volt sikeres:

a 2021-es harmadik negyedévben például már 16 millió eurós veszteséget kellett elkönyvelniük,

amelyet egyebek mellett az okozott, hogy a járvány miatt jóval kevesebben utaztak a szokásosnál. Azóta próbálták csökkenteni a költségeket, és új befektetőket keresni, de nem jártak sikerrel. 

Nem a norvég légitársaság azonban az egyetlen, amely csődbe ment mostanság, nemrég egy brit vállalat is hasonló sorsra jutatott. 

(Borítókép: Joan Valls / Urbanandsport / NurPhoto / Getty Images Hungary)

Rovatok