Index Vakbarát Hírportál

Ötvenmillió forintos bírságot kapott az eMAG a Gazdasági Versenyhivataltól

2023. január 30., hétfő 17:41

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ötvenmillió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital – eMAG Kft.), mert megszegték korábbi jóvátételi vállalásaikat – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy a GVH 2021-ben 200 millió forint pénzbírságra és mintegy négymilliárd forint jóvátételre kötelezte a webáruház üzemeltetőit amiatt, hogy

akciótartási gyakorlatuk tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

A jogellenes árfeltüntetési gyakorlat korrigálására kiszabott határidő letelte után a GVH megállapította, hogy a fogyasztók jóvátételére szolgáló kuponok beváltása 2021 decemberéig meghaladta a GVH által minimálisan előírt értékhatárt, ugyanakkor hiányosságokat is feltárt: az eMAG egyes termékeket kizárt a kuponok felhasználásából, valamint jogsértő árfeltüntetési gyakorlatát sem igazította a vállalásaihoz.

Mint írták, a webáruház ugyan felhagyott a valótlan árak alkalmazásával, és új ár-összehasonlítási alapot vezetett be a beszállító által ajánlott árak (RRP) feltüntetésével, azonban ez továbbra is megtévesztően kelthette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy a webáruház jelentős kedvezményt kínál számukra.

A 2001-ben Romániában alapított vállalat a régió vezető internetes kereskedője, négy országban folytatja tevékenységét: Romániában, Magyarországon, Bulgáriában és Lengyelországban. A magyarországi piacra 2013-ban léptett be. 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az eMAG a 2020-as üzleti évben 310 dolgozót foglalkoztatott, 2021-ben 343-at. A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 52,904 milliárd forint volt, 2021-ben 34,805 milliárd forint. Adózott eredménye 2020-ban 670 millió forint, 2021-ben pedig 893 millió forint volt.

Reagált az eMAG

Az eMAG az Indexhez is eljuttatott közleményében reagált a GVH döntésére. Mint írták: „az eMAG-nál a vásárlóink érdekeit szem előtt tartva állapodtunk meg 2021-ben a versenyhatósággal egy olyan jóvátételi programról, amelynek keretében több mint 1 milliárd forint kedvezményt biztosítottunk a magyarországi ügyfeleknek, a további mintegy 3 milliárd forint értékű, hazai vállalkozásokat támogató program mellett”.

Magyarországon piacvezető és jogkövető online e-kereskedőként tudomásul vesszük a GVH döntését, bár annak megállapításaival nem értünk maradéktalanul egyet, hiszen mindent megtettünk annak érdekében, hogy vállalásaink teljesítését a lehető legátláthatóbb módon igazoljuk

– írták, hozzátéve: „a legnagyobb hazai e-kereskedőként már hónapokkal a 2022. májusi 28-i határidő előtt az európai Omnibusz Irányelvnek megfelelően tüntettük fel akciós árainkat annak ellenére, hogy ez a lépés jelentős versenyhátrányt jelentett a külföldi székhelyről Magyarországra árusító, így a hatóság fókuszába nem kerülő konkurenseinkkel szemben”.

Rovatok