Index Vakbarát Hírportál

Újabb lépésre szánta el magát a kormány az energiaválság miatt

2022. október 7., péntek 12:52

Az energiakereskedőknek továbbra is az a célja, hogy háromhavi bankgaranciát várjanak el, ugyanakkor ennek az összegnek a mértéke jelentősen megnőtt. A kormánynak feladata ezen a ponton, hogy segítsen a bankgaranciák előfinanszírozásának a megoldásában, ezért úgy döntött, hogy új lehetőséget biztosít a vállalatoknak – jelentette be Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára egy szűkkörű, szakmai háttérbeszélgetésen.

Lóga Máté államtitkár emlékeztette a sajtó megjelent képviselőit, hogy számtalan vetülete van az Európát sújtó energiaválságnak. Az energiakereskedő cégek az üzletpolitikájukból adódóan azt várják el, hogy akik tőlük vásárolják az energiát, minél inkább részt vállaljanak az őket érintő kockázatból.

Az energiakereskedőknek továbbra is az a célja, hogy háromhavi bankgaranciát várjanak el, ugyanakkor ennek az összegnek a mértéke jelentősen megnőtt. Akár olyan helyzetek is előállnak, hogy előrefizetést várnak el, illetve esetleg azt is, hogy tartson egy cashpoolt.

Abba most ne menjünk bele, hogy ez mennyire etikus. Nyilván nem szeretnének csődbe menni, és biztosítékokat akarnak, akár többletbiztosítékot is

– fogalmazott a háttérbeszélgetésen Lóga Máté, aki kiemelte, hogy ezen a ponton a kormánynak az a feladata, hogy az áramárakon túl megoldják a bankgaranciák előfinanszírozását. Az államtitkár beszélt arról is, hogy jelenleg kialakul egy likviditáshiányos pozíció, ami azt jelentette, hogy a vállalatoknál nem volt elég pénz. A kormány által végzett felméréséből kiderült, hogy összesen 600-800 milliárd forintra tartanának igényt. A gazdaságfejlesztési minisztérium emiatt döntött úgy, hogy közbelép, és egy új lehetőséggel támogatja a vállalatokat.

Érkezik egy bankgarancia

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium a tulajdonosi joggyakorlója a Start Garancia Zrt.-nek, amelyen keresztül 800 milliárd forintot biztosít ennek a problémának a kezelésére, így hitelgaranciát vagy bankgaranciát, azaz kezességvállalást fog nyújtani a vállalatoknak. Ennek értelmében a kontraktus felhasználható a banki hitelfelvétel igénylésénél. 

A tranzakció úgy néz ki, hogy két szerződés jön létre: egyik a Start Garancia és a bankok között, a másik az ügyfelek között. 

Ezáltal nem az energiakereskedők finanszírozzák majd a kockázati félelmeket, hanem a bank, ezzel pedig minimalizálódik az ügyfelekre terhelt nyomás. 

Ilyen helyzetben szükség van arra, hogy valamennyi érintett fél, az energiakereskedők, a cégek és a bankok gyorsan dolgozzanak, mert minden perc számít

– fogalmazott a háttérbeszélgetés során a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki kiemelte, hogy „a vállalatokat meg kell óvni annak érdekében, hogy a likviditásszűkösség enyhüljön”.

Uniós modell alapján készült

Limbach Attila, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója háttérbeszélgetésen kijelentette, hogy fontos kezelni mind a koronavírus, mind a háború által okozott problémákat. A társaság annak köszönhetően képes kezességet vállalni, hogy állami viszontgarancia van mögöttük.

A vezérigazgató kiemelte: maximum 80 százalékos kezességet tudnak vállalni, kötvénykibocsátások esetén 100 százalékot, a futamidő lehet hosszú, akár 25 év is. Az ügyfél kockázati befolyásolása határozza meg a díjazást.

Megkaptuk az érintett cégek listáját, és megkezdtük a tárgyalásokat. A problémát az jelenti, hogy megnövekedtek az energiaárak, így a bankok kockázatvállalási hajlandósága lecsökkent, ezért állunk be kezesként az ügylet mögé

– mondta a háttérbeszélgetésen a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója, aki az Index kérdésére kiemelte, hogy az eljárás az Európai Bizottság garanciamodellje alapján készült. 

(Borítókép: Lóga Máté 2022. június 20-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok