Index Vakbarát Hírportál

Eldurvult az energiaválság, félmillióan maradhatnak munka nélkül tavaszra

2022. október 4., kedd 18:49

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke úgy vélekedik, hogy 2023 tavaszára akár félmillió munkanélküli is lehet Magyarországon.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint szeptemberben több mint 238 ezer álláskeresőt tartottak nyilván. Egy munkaerő-felvételi ügynökség szerint már a katás vállalkozási forma megszűnésével is több ezren váltak munkanélkülivé, a mostani energiaválság miatt pedig további több tízezer ember kerülhet utcára.

Ez volt a helyzet az első negyedévben

Összehasonlításképp, az idei első negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma 181 ezer volt, ami akkor 34 ezer fős csökkenést jelentett a 2021. január–márciusi időszakhoz képest.

A HR Radar április végén 214 HR-szakembert és vezetőt kérdezett meg, akik szerint az idei év legnehezebb feladata a munkaerő-felvétel és -megtartás, valamint a motiváció fenntartása lesz számukra.

A cégek több mint a fele bővüléssel számolt az idei évre. Ezt, illetve a motiváció fenntartását a bérezési rendszer felülvizsgálatával, illetve átalakításával szerették volna orvosolni.

Ekkor viszont még nem lehetett sejteni, hogy megszűnik a kata, valamint azt sem, hogy az Oroszországot ért szankciók következtében egész Európát energiaválság fogja sújtani.

Félmillió munkanélküli is lehet

A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint tavaszra akár félmillióra is nőhet a munkanélküliek száma Magyarországon az energiaválság miatt. Székely Tamás az ATV Híradójának arról beszélt, hogy megtorpant az építőipar, a vegyipar, a turizmus és a vendéglátás is.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél is úgy látják, hogy ugrásszerűen nő majd a munkanélküliek száma, ezért további segítséget várnak a kormánytól.

Mindenre kiterjed az energia-veszélyhelyzet

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint szinte nincs olyan terület, amelyet ne érintene a válság, pedig sokan még csak a napokban kapják kézhez új energiaszerződésüket. Perlusz László VOSZ-főtitkár szerint a kormánynak nem csak bizonyos iparágaknak kellene segítenie.

Ne csak a feldolgozóiparra, ne csak a gyártásra, hanem a többi energiaigényes területre, minden olyan vállalkozásra terjedjen ki, melyikben van potenciál, hogy túléljen. Mert ha ezek megszűnnek, akkor a munkahelyek is megszűnnek

– fogalmazott a csatorna Híradójának a főtitkár.

(Borítókép: Nagy Tamás/Index)

Rovatok