Index Vakbarát Hírportál

Az inflációt a hajvágáson keresztül könnyű megérteni

2022. június 25., szombat 08:23

A fodrászati szektor költségeinek összetettsége miatt a hajvágás árának változásán kifejezetten jól nyomon követhető az infláció. Az árszínvonal növekedése szempontjából persze kulcskérdés az olajár is, a szakértők szerint pedig az üzemanyagárak befagyasztása három-négy százalékponttal mérsékli az inflációt.

A közép-illinois-i Side Door szépségszalonban tapasztalható gazdasági folyamatok rossz hírt jelentenek mindazok számára, akik aggódnak az emelkedő infláció miatt. A hajvágás olyan szolgáltatás, amelyet egyetlen amerikai fogyasztó sem szerezhet be külföldről. Amikor a hajvágás árai emelkednek, az a közgazdászok szerint annak a jele, hogy az infláció mélyen beágyazódik a hazai gazdaságba.

Bár földrajzilag távoli a példa, a folyamat Magyarországon is ugyanígy zajlik le, ahogy arra később rátérünk.

A hajvágáson követhető leginkább nyomon az infláció

Az USA munkaügyi minisztériumának munkastatisztikai részlege szerint májusban a hajvágás ára 6,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, ami 1982 óta a legnagyobb éves növekedés. Az említett szalon ollóját élező munkavállaló magasabb költségekkel jár – pengénként 25 dollárról 30 dollárra nőtt –, emellett emelkednek a vízszámlák, a parókák és a hajlakk árai, valamint a samponok és hajformázó termékek szállítási költségei.

Csak egy újabb áremelés segíthet a fodrászoknak lépést tartani a drágulással, ugyanakkor ez további problémát is jelent. Egyes ügyfelek már most ritkábban járnak frizurájukat rendbe tetetni, és a fodrászok nem tudják, hogy a megélhetési költségek emelkedése miatt még hány áremelést engedhetnek meg.

Sok amerikai tisztviselő a globális folyamatokat okolta az áremelésekért, például az ellátási láncokban egészen Kínáig terjedő zavarokat, amelyek miatt a számítógépes chipek termelése visszaesett, emellett megemelték az autók és az elektronikai cikkek költségeit. Az orosz–ukrán háború kezdete óta eltelt hónapokban ezek a zavarok csak súlyosbodtak, ami előidézte az olaj, a földgáz, a hús és a gabona árrobbanását.

Az egyik ok, amiért a hajvágás drágulása nagyobb problémákra utal, hogy a bérleti díj és a munkaerő a fodrászüzletek és szalonok két fő költsége, a tágabb értelemben vett gazdaságban a két legnagyobb, árakat befolyásoló tényező.

A bérszámfejtés egy átlagos szalon költségvetésének körülbelül a felét, a bérleti vagy lízingfizetések pedig 20 százalékát teszik ki. Az arányok szinte pont ugyanilyenek Magyarországon is. 

A hajvágás kifejezetten hasznos mutatója az inflációnak, a megszorítások pedig rávilágítanak a szolgáltatások relatív költségeire a különböző országokban. A fodrászüzletek fölkeresése szinte olyan, mint egy közgazdasági kirándulás. 

 Árszínvonal-emelkedés, 2022 április  Fodrászat  Általános inflációs adat (Eurostat)
 Görögország  0,45%  9,1%
 Franciaország  1%  5,4%
 Olaszország  1,9%  6,3%
 Euróövezet  3%  7,4%
 Németország  4,5%  7,8%
 Románia  7,3%  11,7%
 Magyarország  11,1%  9,6%
 Litvánia  13,3%  16,6%

Az Eurostat áprilisi inflációs adatai alapján a fodrászüzletek áremelései és az inflációs mutatók komoly összefüggést mutatnak, ez alól a fenti összehasonlításban csak Görögország mutat kivételt. Emellett román-magyar összehasonlításban az alacsonyabb hivatalos magyar inflációs adatok ellenére nagyobb mértékben nőttek itthon a fodrászüzletek árai, mint keleti szomszédunknál. Májusban az euróövezet átlagos inflációs mutatója 8,1 százalék volt, Magyarországon pedig 10,8 százalék.

Kulcskérdés az olajár

A magas infláció egyik legfőbb motorja az olaj- és földgáz-piaci árak emelkedése, amelyek az ukrajnai orosz invázió következtében ugrottak meg.

Ez nem csupán a benzin és a gázolaj árára van hatással, hanem sok egyéb szektorba is begyűrűzik.

Ilyen iparág például a turizmus, ahol a magasabb üzemanyagárak miatt a légitársaságok kénytelenek magasabb áron kínálni a repülőjegyeket.

A fosszilis energiahordozók piaci áremelkedését az élelmiszeriparban is tapasztalhatjuk. A mezőgazdasági gépeknek rengeteg üzemanyagra van szükségük, emellett a műtrágya előállításának költségei is megkerülhetetlenek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az élelmiszer eljuttatása a termelőtől a boltok polcaira szintén magas szállítási költségekkel jár, ahol szintén szükség van az olajra.

Az, hogy a világpiaci folyamatok nem tudnak beépülni a fogyasztói árakba, kétségtelenül mérsékli az inflációt

– nyilatkozta az Indexnek Virovácz Péter, az ING vezető elemzője azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormányzat befagyasztotta az üzemanyagárakat. A szakértő szerint a pontos számról lehet vitatkozni, de az intézkedés körülbelül három százalékponttal fogja vissza az inflációt.

Suppan Gergely, a Bankholding vezető elemzője szerint ugyanakkor

négy százalékponttal mérsékli az inflációt az üzemanyagárak befagyasztása.

Suppan elmondta, az olajárak súlya az inflációs mutatóban hat százalék, míg az árstop nélkül körülbelül 70 százalékkal lennének magasabbak a fogyasztói árak.

A fogyasztói árak inflációt mérséklő hatása mellett viszont Virovácz kiemelte, a vállalatok számára piaci áron áll rendelkezésre az üzemanyag, és a világpiaci költségsokkokat amennyire lehet, próbálják áthárítani a fogyasztókra. Ez azt jelenti, hogy közvetett módon a nyersanyagok árának növekedése befolyásolja az inflációt.

Érdekes téma az áruimport kérdése, amelyre a világpiaci árak mellett nagy hatással van az aktuális forintárfolyam is. Virovácz elmondta, a forint gyengülése miatt importoldalon inflációs többlet van. Ez együtt a külföldi termékek helyi valutában – jellemzően euróban vagy dollárban – mért árának növekedésével beépül a magyar fogyasztói árakba, ezáltal közvetett módon járul hozzá a múlt hónapban 10 százalék feletti hazai inflációs adathoz.

(Borítókép: Tobias Schwarz / AFP)

Rovatok