Index Vakbarát Hírportál

Milyen az ideális banki mobilapplikáció?

2021. október 21., csütörtök 16:16

Egyszerűbb utalás? SMS helyett push-üzenet? Mi kell az Index-olvasónak?

Óriási különbségek vannak a hazai bankok mobilapplikációi között, így nem csoda, hogy a mintegy 250 banki szolgáltatásból mindössze három olyan van, amelyiket valóban mindegyik app tudja:

Legalábbis ez derült ki a legfrissebb ilyen irányú felmérésből, amelyet még a nyáron készített el a BiztosDöntés.hu.

A digitális bankolás fontossága a koronavírus-járvány alatt csak tovább erősödött, hiszen volt olyan időszak, amikor aki csak tehette, kerülte a sorban állást. Egy jó banki mobilappal ugyanis gyakorlatilag mindent el lehet már intézni – még csak a számítógépet sem kell bekapcsolni. Igen ám, csakhogy ezek az applikációk nagyon különböznek egymástól, ráadásul kevés az olyan, amelyik többet tud egy mobilra optimalizált böngészőfelületnél. Továbbá messze nem tudnak minden olyan szolgáltatást, amelyeket például a webes netbank tud kezelni.

A fentebb említett kutatásban közel ötven fontosabb banki szolgáltatás alapján vizsgálták meg a nagyobb hazai bankok applikációit, és arra jutottak, hogy a tíz legnagyobb hazai bank közül már csak négy nem nyújt például bolti mobilfizetés-szolgáltatást. A nyáron a vizsgált nagybankok közül még csak kettőnél volt lehetőség arra, hogy az ügyfelek mobiltelefont használva fizessenek bankkártyájukkal.

Bár nem feltétlenül ilyen szolgáltatásokat keres az átlagfelhasználó egy banki mobilappban, de például mobilegyenleget feltölteni négy banknál, míg közlekedési mobiljegyet, autópálya-matricát vásárolni vagy parkolást fizetni csak kettőnél lehetett, utasbiztosítást – külföldi utazáshoz – pedig csak egy bank applikációjával lehetett kötni.

De mégis melyek azok a szolgáltatások, amelyek nélkül az Index-olvasók egyből törölnék a banki mobilappjukat, sőt radikális esetben akár bankot is váltanának? Kérdőívünkben erre keressük a választ.

A válaszok kiértékelésével egy hét múlva jelentkezünk.

Melyek azok a banki szolgáltatások, amelyek ön szerint mindenképpen fontosak, hogy ott legyenek egy banki mobilapplikációban?

  • 1756
    egyenleglekérdezés
  • 1737
    eseti átutalás
  • 1693
    számlatörténet
  • 1448
    mobiltelefonnal való fizetés (Apple Pay, Google Pay)
  • 1321
    push üzenetek
  • 1135
    rendszeres átutalás
  • 1011
    megtakarítások kezelése
  • 856
    csoportos beszedési megbízások
  • 834
    folyamatban lévő hitelek adatai
  • 805
    befektetések kezelése
  • 727
    parkolás fizetése
  • 684
    autópálya-matrica vásárlása
  • 514
    vonaljegy vásárlása
  • 310
    hiteligénylés
  • 245
    biztosítások

Melyek azok a banki szolgáltatások, amelyek hiánya esetén akár a bankváltáson is elgondolkodna?

  • 1041
    egyenleglekérdezés
  • 985
    eseti átutalás
  • 947
    számlatörténet
  • 564
    mobiltelefonnal való fizetés (Apple Pay, Google Pay)
  • 461
    push üzenetek
  • 399
    rendszeres átutalás
  • 228
    csoportos beszedési megbízások
  • 210
    megtakarítások kezelése
  • 142
    folyamatban lévő hitelek adatai
  • 137
    befektetések kezelése
  • 95
    parkolás fizetése
  • 78
    autópálya-matrica vásárlása
  • 54
    hiteligénylés
  • 50
    vonaljegy vásárlása
  • 31
    biztosítások

Hajlandó lenne bankot váltani azért, hogy egy másik banknál jobb mobilappot használhasson?

  • 666
    Igen
  • 653
    Nem

Hajlandó lenne-e egy magasabb alapdíjas számlacsomagot választani , ha a díjért cserébe egy minden igényt kielégítő applikáció is jár?

  • 787
    Egy forinttal sem vagyok hajlandó többet fizetni
  • 365
    Maximum 100-200 forinttal
  • 125
    Akár havi 500 forintot is megér, hogy minden ott legyen a mobilomban
  • 50
    A pénz nem számít, ha az állatkerti belépőt is a mobilos banki appomban vehetem meg

Egyáltalán használt már banki mobilapplikációt?

  • 1235
    Igen
  • 71
    Nem

Amennyiben korábban nem használt, a fentiek alapján tervezi?

  • 180
    Igen, tervezem
  • 101
    Bankszámlám sincs, nem tudom hogyan jutottam el idáig a kérdőívben
  • 73
    Nem tervezem, bőven elég a „sima netbank”
  • 9
    Egyiket sem használom, mindent személyesen intézek a bankfiókban

A cikket a Takarékbank támogatta.

(Borítókép: George Frey / Getty Images)

Rovatok