Index Vakbarát Hírportál

Ötezer forinton múlhat a köztartozásmentesség

2021. május 12., szerda 18:16

Az iparkamarai hozzájárulás kérdése mindig is érzékeny téma az érintettek számára. Legutóbb februárban okozott országos reakciót Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének nyilatkozata arról, hogy aki az ötezer forintos éves hozzájárulást nem tudja megfizetni, az inkább ne vállalkozzon. Az már inkább szervezeten belül okozott – leginkább a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vezetősége körében – megütközést, hogy a kormány megváltoztatná a kamarai hozzájárulás megfizetésének korábbi rendjét.

A fővárosi kamara vezetősége egyenesen jogszabály-ellenesnek nevezte, hogy az országos kamara érdemi belső egyeztetés nélkül kezdeményezte a kormánynál, hogy a korábbi rendtől eltérően a vállalkozások által fizetendő hozzájárulás először az országos kamara számlájára érkezzen be, és itt döntsenek a felhasználásáról. Eddig ugyanis a területi kamarákhoz folyt be a hozzájárulás, amelyből 10 százalék illette meg az MKIK-t. 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) azért kritizálta a a településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatba besuvasztott változást, mert megítélésük szerint ez a megoldás a kamarai hozzájárulások beszedését és újraosztását a területi kamarák helyett az MKIK kezében központosítaná és gyakorlatilag kiüresítené a területi kamarai rendszert, miközben a befolyt összeg újraelosztásáról nem tartalmaz konkrétumokat. 

A parlamentben végül győzött a lobbierő, és elfogadták a kormány által beterjesztett változást. A Magyar Közlöny 84. számában  megjelent  törvényszöveg 9. pontja szerint a jövőben minden év március 31-ig az országos gazdasági kamara részére kell megfizetni a vállalkozások által egyébként kifejezetten feleslegesnek tartott 5000 forintokat. A hozzájárulás összege a kamarai tagok számára levonható lesz a tagdíjból.

A törvénymódosítás a szervezeten belüli pénzosztás és felhasználás módjának részleteinek kidolgozását az MKIK-ra bízza, mindössze azt rögzítve, hogy erről az országos gazdasági kamara alapszabályában kell rendelkezni. Emellett azt is lehetővé teszi, hogy akár 5000 forintnyi meg nem fizetett hozzájárulás behajtása érdekében is a NAV-hoz forduljon az MKIK. A meg nem fizetett kamarai hozzájárulás ugyanis köztartartozásnak minősül, ezért érdemes észben tartaniuk a vállalkozásoknak a fizetési határidőt, ha a jövőben is igényt tartanának a köztartozásmentes adózói státusszal járó kedvezményekre. 

Rovatok