Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos jóvátételt kapnak a vásárlók

2021. május 12., szerda 13:55

Két és fél éves vitát zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), miután elfogadta az eMAG ajánlatát: 200 millió forintos bírságot szabott ki a cég 2018-as Black Friday-akcióját követően indult versenyfelügyeleti vizsgálatban, továbbá nagyságrendileg 4 milliárd forint összegű jóvátételről állapodott meg az üzemeltetőkkel. A hatóság – közleménye szerint – az eMAG webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát vizsgálta meg, egészen 2014 júliusáig visszamenőleg. Arra jutottak, hogy a vállalkozáscsoport a kampányok során nem alakított ki olyan belső szabályokat, amelyek biztosították volna, hogy „eredeti” árként a termék tényleges, jellemző ára jelenjen meg: ehelyett

az áthúzott árak korábban csak alkalomszerűen, nagyon rövid időre érvényesültek.

Az eMAG álláspontja szerint a Black Friday akciók megszervezése kapcsán mind az árazás, mind a készletezés vonatkozásában körültekintően járt el a cég, és nem tévesztették meg a fogyasztókat.

Ugyanakkor az eljárás minden fél számára megnyugtató lezárása érdekében olyan megállapodást kötöttünk a GVH-val, amely lehetővé teszi a vitás helyzet gyors lezárását, emellett pedig a magyarországi online kereskedelem fejlődését is elősegíti. Annak mindenesetre örülünk, hogy a jóvátétellel kapcsolatos javaslatunkat elfogadta a hatóság

– mondta az Indexnek Várkonyi Balázs, az Extreme Digital – eMAG Kft. ügyvezető igazgatója. Bár azt azért furcsállotta, hogy a korábbi eljárásoktól eltérően a döntésről szóló ügyirat átvétele előtt kommunikálta a döntést a GVH. 

Az eMAG egyébként 2019 márciusában jelentette be, hogy összeolvad a piac másik jelentős szereplőjével, az Extreme Digitallal. A fúzióval egy mintegy 100 milliárd forint nettó árbevételű vállalat jött létre, mely azt tervezi, hogy öt éven belül megháromszorozza ezt a forgalmat.

Várkonyi Balázs szerint az online kereskedelem árazásával kapcsolatban nem nagyon vannak precedens jellegű ügyek sem, ez egy tanulási folyamat minden szereplőnek. Úgy vélte, hogy a hatóság kezét jócskán kötötték a hagyományos boltokat fenntartó kereskedők működése alapján kidolgozott jogszabályok. A tisztánlátást egyébként segítheti a terület szabályozására vonatkozó uniós irányelv 2022-re várt megszületése. 

A bírságot azonnal ki kell fizetnie a platformot üzemeltetőknek: a Dante International SA-nak, illetve az Extreme Digital – eMAG Kft.-nek, a jóvátétel teljes összegének megfizetése azonban a következő három évben esedékes.

Az első lépés az lesz, hogy minden olyan ügyfele számára, aki az előző 12 hónapban az eMAG.hu-n bármilyen értékben vásárolt akár az eMAG-tól, akár egy Marketplace-partner kereskedőtől, 3 ezer forint értékű kupont írnak jóvá, amely 6 hónapig lesz érvényes, és legalább 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén lehet majd beváltani.

Ez Várkonyi Balázs szerint milliós nagyságrendben érinti az ügyfeleket, mivel az említett időszakban mintegy 1,2 millió vásárlás teljesült a platformon. A marketinges gyakorlatukon is változtatnak: vállalják, hogy leárazásaik során a termékeknek az előző 30 nap legalacsonyabb árát veszik alapul.

Emellett azt is vállalta a cég, hogy a következő három évben mintegy négymilliárd forint értékű befektetést valósít meg a magyarországi vállalkozások online értékesítési lehetőségeinek fejlesztése érdekében az eMAG Marketplace-en keresztül. Egyrészt elindítja az Open Hungary elnevezésű programját, amelynek keretében a Marketplace-en korlátlan ideig 50 százalékos kedvezmény biztosít az eladások után minden olyan, Magyarországon működő vállalkozásnak, amelyet kis, közepes vagy nagy gyártási sorozatban, vagy kézművesként nem élelmezésű termékeket állít elő, és éves nettó árbevételük 100 millió forintnál alacsonyabb. E vállalkozások számára az eMAG Marketplace 3 éven keresztül 25 százalék kedvezményt nyújt a logisztikai szolgáltatásokra, továbbá a programban részt vevő, értékesítést végző nonprofit szervezetek jutalékát teljes mértékben elengedi.

Ugyancsak a hazai tulajdonú kisebb vállalkozások fejlődését segítheti, hogy eMAG Magyarország Marketplace-én jelen lévő kereskedők feltölthetik meglévő ajánlataikat a román és a bolgár platformjaikra is. Továbbá a cég a következő három évben minden partnervállalat számára vállalja, hogy 1-1 millió termékig ingyen lefordítja az áruk alapadatait, valamint ugyanennyi ideig biztosít ingyenes, helyi nyelven működő ügyfélszolgálati szolgáltatást a magyar partnereknek a két piacon. Ahogyan azt is vállalták, hogy mindkét célpiac irányába megszervezik a szállítást is. 

A hazai vállalatok felé tett piacfejlesztési vállalások teljesítése érdekében 81 új munkahelyet hoznak létre Magyarországon, és elindítanak egy programot is, amelynek keretében legalább 3 éven keresztül lehetővé teszik a hazai Marketplace-partnerek számára saját magyarországi raktárainak használatát, tárolási szolgáltatással, termékleltározással, megrendelésfelvétellel, átvétellel, csomagolással, szállítással, visszaszállítással és ügyfélszolgálattal együtt.

Mivel az Extreme Digital – eMAG 2021-es üzleti tervében nem szerepelt sem a bírság, sem pedig a jóvátétel, ezért a következő 1-2 hónapban a vállalásoknak megfelelően újratervezzük az idei működésünket. A folyamatban lévő fejlesztéseket azonban mindez nem érinti

– mondta portálunknak Várkonyi Balázs. Azt már most előrevetítette, hogy

a következő egy-két évben negatív eredményre számítanak.

Közölte azt is, hogy a GVH felé tett vállalásban a kkv-k online üzletfejlesztésével kapcsolatban minimumösszeget adtak meg, ezért ha a partnerek túlteljesítenek, akkor az érték még növekedhet is. 

Hangsúlyozta azt is, hogy a GVH mostani döntése azért is előremutató, mert így a cég, és rajta keresztül a magyar vállalkozások is esélyt kapnak a világ online kereskedelmi piacát uraló óriáscégekkel szemben, amelyek jellemzően kevéssé a helyi cégek érdekeit tartják szem előtt a terjeszkedés során. 

Rovatok