Index Vakbarát Hírportál

Kilenc évre, tapasztalat nélkül is lehet valaki a magyar atomenergia-hivatal új elnöke

2021. május 12., szerda 16:19 | aznap frissítve

Kedd éjszaka nyújtotta be a miniszterelnök-helyettes azt a törvényjavaslatot, mely lehetővé tenné, hogy 9 évre, pályázat és szakirányú tapasztalat nélkül lehessen megválasztani az Országos Atomenergia Hivatal új elnökét.

A parlament oldalán kedden 23:20-kor jelent meg egy iromány, a törvényjavaslatot Semjén Zsolt nyújtotta be. A dokumentum az atomenergia-felügyeleti szerv (Országos Atomenergia Hivatal – OAH) jogállásának módosításáról szól. Az OAH elnöke, Fichtinger Gyula váratlanul jelentette be lemondását április utolsó napjaiban, döntését nem indokolták, a háttérben a hivatal több munkavállalójának korrupciós ügye állhat, erről itt írtunk. Fichtinger az Index megkeresésére nem szeretett volna megszólalni.

A kedden benyújtott törvényjavaslat lényege, hogy a sarkalatos jogszabályok közé vonná az OAH jogállását, magyarul ha elfogadják a módosítót, onnantól a hivatal új elnökét is kétharmados többséggel lehet majd megválasztani –

kilenc évre, pályázat nélkül.

Szél Bernadett független parlamenti képviselő Facebook-posztjában arra hívta fel a figyelmet, nem elég, hogy egy újabb közhivatal élére neveznek ki 9 évre egy vezetőt, de a javaslat szövege szerint az új vezetőnek nem szükséges járatosnak lennie az atomenergia területén, elegendő lesz a közigazgatási vezetői gyakorlat.

Az iromány vonatkozó szövege egész pontosan így fest:

Elnöknek és elnökhelyettesnek olyan személy nevezhető ki, aki a Küt.-ben és az e törvényben foglalt követelményeken túl felsőfokú iskolai végzettséggel és

tevékenységi területen, vagy

Az ellenzéki politikusok visszatérő kritikája a kormány felé, hogy egyre másra betonozza be kilenc évre a különböző közhivatalok élére a vezetőket, hogy egy esetleges kormányváltás esetén az új kabinet ne tudja egy könnyen leváltani a a korábbi kinevezetteket. Ilyen kilenc évre választott vezető az Országos Bírói Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is.

Rovatok