Index Vakbarát Hírportál

Most éri meg lakást bérelni Budapesten

2021. január 18., hétfő 19:10

Az országos lakbérek tavaly novemberre 12 százalékkal, a budapestiek 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a januárihoz mérten – közölte a Központi Statisztikai Hivatal honlapján az ingatlan.commal közös lakbérindexük friss adatait hétfőn.

A közleményben megjegyezték: a bérleti díjak évek óta tartó emelkedése 2020 januárjában érte el csúcspontját, majd – főképp a járvány következményeként – kisebb ingadozásokkal csökkenés indult meg a területen.

A nyár elején megfigyelt ingadozás után augusztus óta országosan és a fővárosban is folyamatosan mérséklődtek a lakbérek – jelezték a tájékoztatóban. Azt is hozzátették, hogy novemberben országos szinten az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal, a fővárosban 1,6 százalékkal voltak alacsonyabbak a bérleti díjak.

Kiemelték: novemberben Budapesten egyedül a budai hegyvidéki kerületekben növekedtek az árak (1,8 százalékkal) az előző hónaphoz képest, azonban itt októberben egy nagyobb, 5,2 százalékos visszaesés volt megfigyelhető. Az egyéb budai kerületekben az előző havi stagnálás után 2,7 százalékos csökkenés történt az év utolsó előtti hónapjában. A pesti oldalon is tovább mérséklődtek az árak: a pesti belső kerületekben 1,9, az átmeneti és a külső kerületekben 1,7, illetve 1,4 százalékkal.

A kutatás szerint a kiadásra meghirdetett lakások nagysága Budapesten átlagosan 53 négyzetméter volt, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 57 négyzetméter. A kisebb településeken általában nagyobbak a kiadó lakások, átlagos alapterületük 66 négyzetmétert tett ki tavaly január–novemberben. A legnagyobb alapterületű albérletek Pest megyében voltak, átlagosan 74 négyzetméteresek.

Az elemzett adatok szerint a hirdetések túlnyomó többsége, 94 százaléka többlakásos épületben lévő lakásokra vonatkozott, a fennmaradó 5,9 százalék esetében családi házakat hirdettek meg. Budapesten a hirdetések mindössze 2,7 százaléka szólt családi házakról.

Tavaly január–novemberben országosan a vizsgált hirdetések 45,3 százaléka magánszemélyektől, 54,7 százaléka közvetítőktől származott, utóbbiak aránya Budapesten 57,1 százalék volt – közölte a KSH és az ingatlan.com.

Rovatok