Index Vakbarát Hírportál

Borús képet festenek a külügy adatai

2020. december 3., csütörtök 11:23

Alaposan visszaestek a külföldi cégek magyarországi bejelentett beruházásai az idén

– derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Indexnek adott válaszából.

A KKM és háttérintézményei adatkezelési körébe tartozó adatok alapján 2014 és 2020 első féléve között 538 vállalat több mint 90 ezer munkahelyet hozott létre, több mint 20 milliárd euró értékben – közölte a külügy. A megküldött adatsor szerint 2016 óta folyamatosan növekedtek a beruházások, 3,24 milliárd euróról egészen a tavalyi 5,35 milliárd euróig. Az idei első félévben hozott döntések alapján ugyanakkor mindössze

45 pozitív befektetői döntés eredményeként 839,22 millió euró tőkebefektetés valósul meg Magyarországon.

A HIPA által kezelt, 2016. január 1. és 2020. június 30. között pozitívvá vált projektek összefoglaló adatai
Év Pozitív projektek száma Volumen (millió euró) Tervezett munkahelyek száma
2016 71 3243,02 17 647
2017 96 3512,27 17 021
2018 98 4311,61 17 024
2019 101 5350,41 13 493
2020H1 45 839,22 3116
2016–2020 H1 összesen 411 17 256,53 68 301

Támogatási programmal pörgetnék a beruházásokat

A KKM megjegyezte, hogy háttérintézményük, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a beruházási döntés meghozatalának időpontja alapján veszi figyelembe a projekteket a kimutatás elkészítése során. A fenti táblázatban nem szerepelnek továbbá azok a beruházások sem, amelyek a Versenyképesség-növelő támogatási program (VNT) segítségével valósulnak meg. Ezt a programot a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése érdekében indította a kormány: a program révén vissza nem térítendő támogatást kapnak a cégek, ha beruházást vállalnak munkahelyek megtartása érdekében. Erre 904 vállalat jelentkezett, több mint 425 milliárd forint összértékű beruházással, amivel több mint 154 ezer munkahelyet sikerült megvédeni – írta a KKM. A májusban indult program némileg ellensúlyozhatja a külföldi beruházások visszaesését: az első féléves adattal, valamint ezzel együtt nagyjából valamivel 2 milliárd euró felett járhatunk.

Az elmúlt szűk öt év legnagyobb beruházása a dél-koreai Samsunghoz köthető (Göd, 1,2 milliárd euró), megelőzve a Mercedes és a BMW kecskeméti, illetve debreceni beruházásait (1-1 milliárd euró).

A legnagyobb, HIPA által kezelt publikus beruházások (2016–2020)
Beruházó vállalat (döntés éve) Ágazat Reláció Beruházási volumen (millió euró) Tervezett munkahelyek száma Település
Samsung SDI (2019) elektronika Dél-Korea 1200 1200 Göd
Mercedes-Benz (2016) járműipar Németország 1000 2500 Kecskemét
BMW (2018) járműipar Németország 1000 1000 Debrecen
MOL (2017) vegyipar Magyarország 899 200 Tiszaújváros
SK Innovation (2019) elektronika Dél-Korea 756 1000 Komárom

Azért a második félévben is csorognak a külföldi beruházások: éppen szerdán jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy a világ második legnagyobb autóipari beszállító vállalata, a Continental új generációs jármű-elektronikai termékek gyártásának megkezdéséhez új gépsorokat telepít Budapesten és Veszprémben 25,6 milliárd forint (ez szerdai árfolyamon több mint 71 millió euró) értékű beruházással – ezzel 4127 ember munkahelyét védik meg a két városban. A beruházáshoz a kormány 7,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a cégnek.

November végén pedig a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem jelentett be egy 12 milliárd forintos beruházást Kazincbarcikán, amihez a kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad.

KSH: Háromnegyed év alatt 8,6 százalékos mínusz

A harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest 12, az előző negyedévihez mérten 2,1 százalékkal csökkentek a beruházások – derült ki a KSH november végi gyorstájékoztatójából. A beruházások a legtöbb nemzetgazdasági ágban visszaestek, viszont a járványhelyzettel összefüggésben az egészségügyben közel duplájára nőttek. A statisztikai hivatal szerint 2020 első három negyedévében összességében 8,6 százalékkal esett vissza a beruházások volumene az egy évvel korábbi, magas bázishoz képest. A KSH adatai ugyanakkor nem összehasonlíthatóak a KKM adatsorával, mert ott a beruházási döntés meghozatalának dátuma szerint készült a lista.

(Borítókép: Dolgozók a Mezei-Vill Kft. berettyóújfalui üzemcsarnokában a cég 287 millió forintos versenyképességi támogatásáról szóló szerződés átadásának napján, 2020. szeptember 4-én. MTI / Czeglédi Zsolt)

Rovatok