Index Vakbarát Hírportál

Több mint 3 milliárdos fejlesztés az IBM székesfehérvári központjában

2020. november 30., hétfő 14:08

Az IBM 3,5 milliárd forintból, egymilliárd forintos állami támogatással fejleszti székesfehérvári informatikai központját.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az állami támogatást Székesfehérvárott azzal indokolta, hogy a bővítéssel háromszáz új munkahely is létrejön. Szerinte az olyan szolgáltatóközpontok, mint a székesfehérvári, fontos szerepet töltenek be a jól képzett fiatalok foglalkoztatásában, valamint a kutatás- és fejlesztésközpontú gazdaság kiépítésében – tudósított a távirati iroda. 

Az IBM a dunántúli megyeszékhelyről számítástechnikai rendszerek távfelügyeletét garantálja, megrendelőik túlnyomórészt külföldi társaságok. A New York-i cég a székesfehérvári egységgel együtt csaknem 6000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, míg az itt működő amerikai cégek összesen 105 ezret. 

Rovatok