Index Vakbarát Hírportál

Egy korszag vége: kivonták a forgalomból az utolsó „Nagytuskót”

2020. október 28., szerda 12:45

Kivonták a forgalomból az utolsó Tupoljev–154 típusú személyszállító repülőgépet – jelentette be szerdán az Alrosza orosz utasszállító légitársaság.

Az Alrosza Airlines az utolsók között használta ezeket a szovjet, majd orosz gyártmányú, közepes hatótávolságú, három sugárhajtóműves utasszállító repülőgépeket, amelyek gyártását 2013-ban fejezték be.

Azzal, hogy kivonják a típust, Európa után Oroszországon belül is megszűnik a Tu–154-es polgári üzemeltetése.

Néhány példány repül csak egy-egy közel-keleti vagy szovjet utódállamban, emellett az orosz légierőnél is használatban van még néhány – ezt az Airportal.hu szakmai hírportál jegyzi meg.

A három hajtóműves, közepes távolságra 152–180 utast szállító Tu–154-esek a legmegbízhatóbb és a legegyszerűbben üzemeltethető gépeknek számítottak, egész évben forgalomban voltak az ország legzordabb és legforróbb vidékei között – értékelt az Alrosza.

A 154-es volt a Tupoljev első, kimondottan polgári célokra kifejlesztett repülőgépe. A típus először 1968. október 3-án szállt fel, sorozatgyártása pedig két évvel később kezdődött.

A Malév egykori magyar légitársaság az első üzemeltetők közé tartozott, előtte csak az Aeroflot és a bolgár Balkan bővítette flottáját Tu–154-esekkel. A Malévnál a típus 28 évi üzemeltetése során 18 gép volt használatban, ezeket 2001-ben vonták ki a flottából.

Rovatok