Index Vakbarát Hírportál

Megugrott a költségvetési hiány

2020. október 22., csütörtök 21:10

Szeptemberben kilencmilliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

A PM kiemelte: a járvány második hullámának idején a legfontosabb cél a magyar gazdaság működőképességének a megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása.

Szeptemberig a központi költségvetés 1841,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,3 milliárd forint többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 441,8 milliárd forint hiányt mutatott.

Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 303,6 milliárd forintot tett ki.

A központi alrendszer kiadásai szeptember végéig 18 460,0 milliárd forintot tettek ki, 2612,6 milliárd forinttal, 16,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A kiadások közül az év első kilenc hónapjában kiemelkednek a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatások, 150,9 milliárd forint összegben. A járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések szeptember végéig 581,4 milliárd forintot igényeltek – közölte a PM.

A központi költségvetés adóssága szeptember végéig 3812,7 milliárd forinttal 33 494,7 milliárd forintra nőtt. A nettó forintkibocsátás 2652,3 milliárd forinttal, a nettó devizakibocsátás pedig 634,8 milliárd forinttal növelte a költségvetés adósságát.

A forint árfolyamának gyengülése az elmúlt év végéhez képest 520,2 milliárd forinttal növelte az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét.

A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 617,5 milliárd forint nettó kamatkiadás 149 milliárd forinttal lett több az előző év azonos időszakához képest, ez a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

Rovatok