Index Vakbarát Hírportál

„Elütésre került a gyalogos a vasút által”

2020. október 22., csütörtök 18:14

A többség tudja, hogy veszélyes mobilozni közlekedés közben, mégis sokan nyúlnak az okoseszközükhöz, ráadásul már nemcsak az autóban, de rolleren, kerékpáron és más mikromobilitási eszközön egyaránt – derült ki az Aegon Biztosító és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság sajtótájékoztatóján bemutatott felmérésből. Kovács András Péter és Janklovics Péter főszereplésével videós kampánnyal hívják fel a figyelmet a veszélyes jelenségre.

Lényegesen többféle közlekedési eszközt használunk, mint 10-15 éve: megjelentek olyan elektromos közlekedési járművek, amelyekre még a KRESZ sem volt felkészülve. Az Aegon biztosító a kár- és baleset-megelőzés érdekében kutatást készíttetett a „mikromobilitási eszközök” használata közbeni telefonhasználatról, azt vizsgálva, hogy mennyire felelősségteljesek a magyar kerékpárosok, rollerezők, gördeszkások vagy akár a gyalogosok.

Több olyan halálos kimenetelű baleset is volt az elmúlt időszakban, amiről kiderült, hogy azt a mobiltelefon használata okozta – közölte Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője. A rendőr ezredes egy joghézagra hívta fel a figyelmet:

a jogalaktotót a technika fejlődése megelőzte,

ugyanis a mikomobilitási eszközökről nem tesz említést a KRESZ. A gyalogosokról, kerékpárosokról, segédmotorosokról – és így tovább – szól ugyan, de például egy segwayt már nem tud hova tenni. Arra nehéz azt mondani, hogy gyalogos, mert gyorsabban mozog, nem is kerékpár, mert nem felel meg a definíciónak, és járműnek sem tekinthető, mert ahhoz nincsenek meg a technikai feltételei.

A gépjárművezetés közben a sofőrök egyre többen használnak valamilyen funkciót az okoseszközeiken – utalt tavalyi kampányukra („A kocsiban a telód nem a haverod”) Szombat Tamás, az Aegon Biztosító vezérigazgató-helyettese. A biztosító az idén sem tétlenkedik, kiterjesztik kampányukat a rollerekre, kerékpárokra, gördeszkákra is.

A többség (a válaszadók 85 százaléka) hiába van tisztában azzal, hogy veszélyes közlekedés közben okoseszközt, telefont használni, mégis meglepően sokan megteszik. A válaszadók negyede például bevallotta, hogy használták már az okostelefonukat közlekedés közben. A megkérdezettek fele használ valamilyen mikromobilitási eszközt – a görkorcsolyától a rollerig bármi szóba jöhet. Harmaduk mondta azt, hogy navigációt nézett közlekedés közben, üzenetváltásra pedig 19 százalékuk vetemedett. Viszont jó hír – mihez képest, persze –, hogy négy gyalogosból három elteszi a telefont, amikor átmegy a zebrán.

A kutatásban részt vevők 42 százaléka mondta azt, hogy soha nem használja a telefont közlekedés közben – pedig már a navigáció bekapcsolása vagy épp a zenehallgatás is annak számít.

A telefonhasználat az esetek kétharmadában beszélgetést jelent, ugyanakkor még közülük is csak minden második ember alkalmaz headsetet. Meglepő adat, hogy három kerékpárosból egy gurulás közben is használja az okostelefonját, headset nélkül beszél, chatel vagy közösségi oldalakat látogat menet közben. Annak ellenére – vagy azzal együtt – ilyen magas ez az arány, hogy a kerékpárral és rollerrel közlekedők fele megfelelőnek tartja a KRESZ-ismereteit.

„Az nem elég, hogy a szabályok tiszták, meg is kell győzni az embereket!”

Óberling József hangsúlyozta, hogy a KRESZ egyértelműen fogalmaz a telefonhasználatról: aki gépkocsival vesz részt a közlekedésben, nem használhat rádiótelefont. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a KRESZ szerint például szabályos, ha telefonálva megyünk át az úton – ennek ellenére ez életveszélyes. A kommunikációval, az érvelés erejével a rendőrség azon van, hogy meggyőzzék embereket arról, 

az egyének kezében van a lehetőség, hogy tegyenek a biztonságuk érdekében.

A 21. század ittas vezetésének tekinthető a mobilhasználat vezetés közben – hangzott el a sajtótájékoztatón. Azért, hogy ezek az üzenetek „jobban átmenjenek”, a humoristákhoz fordultak segítségért.

Míg tavaly az autóvezetés közbeni okostelefon-használat veszélyeire hívtuk fel a figyelmet, az idén a közlekedés többi résztvevőjének szerettük volna felnyitni a szemét Kovács András Péter és Janklovics Péter humoristák segítségével

– mondta biztosító vezérigazgató-helyettese.

Szombat Tamás szerint továbbra sem változott, hogy a fiatalokra kiemelten jellemző jelenségről van szó, ezért az idén is humoros formában szerették volna felhívni a figyelmüket arra a veszélyre, amelyet éppen az jelent, ha nem a közlekedésre figyelünk. A népszerű standuposok videói tavaly több platformon meghaladták az ötmilliós összesített megtekintést, és a videók nézettsége jóval a kampány után még most is emelkedik.

„Ennél jobbat én sem tudtam volna csinálni” – fogalmazott a videók megtekintése után a rendőr ezredes, aki szerint

ezek jobban célba érnek, mint ha bírságolnánk.

Elmondta azt is, hogy több olyan szerencsétlenség is történt az elmúlt hónapokban, ahol az áldozat élőben közvetítette a tragikus kimenetelű balesetét – például „gyalogos elütés vasút által”. És pont emiatt az utóbbi mondat miatt szerencsésebb, ha valóban humoristákkal próbálják meg felhívni a fiatalok figyelmét, hogy a közlekedés és a mobilhasználat egyszerre életveszélyes.

Az a célunk, hogy a közlekedés minden résztvevője számára biztonságos környezetet teremtsünk ezzel a szemléletformáló kampánnyal

– jelentette ki Óberling József.

Rovatok