Index Vakbarát Hírportál

Már meg is szűnt a külügy egyik lélegeztetőgépeket beszerző partnercége

2020. október 21., szerda 19:12

Fantomizálódott az a szlovák cég, amelyiktől a magyar külügy lélegeztetőgépeket vásárolt – írta a Napi. hu. A portál szerint a Profound Bratislava Sro. nevű cég, amelytől többek között 300 darab VG70-es, valamint 814 darab SH 300-ast lélegeztetőgépet vásárolt a magyar külügy, mintegy 78 millió euró értékben, korábban soha nem foglalkozott egészségügyi eszközök, berendezések beszerzésével, főtevékenységük alapvetően a generikus gyógyszerek forgalmazása, partnereik között alapvetően gyógyszergyártó cégek vannak. Szlovákiában pedig egyetlen lélegeztető beszerzésére sem szerződött velük az állam.

Ami a magyar külügyet kevéssé érdekelte, igaz, eleve arra szerződtek a céggel, hogy az Kínából hozza be a gépeket, Tiencsinről egyenes Budapestre érkeznek majd, és az összeg 85 százalékát előlegben elkérték az államtól, hogy elutalhassák a kínaiaknak. A portál szerint ez arra utal, hogy

eleve olyan köztes szereplői lehettek az ügyletnek, amit azért iktattak be, hogy felverjék az árakat. 

A cég ügyeinek utánajárva a lap megjegyzi, hogy nem sokkal azután kezdődtek gyanús, és a végső tulajdonosokat fel nem fedő üzletrész értékesítések, tulajdonos- és vezetőváltások a cégnél, hogy a magyar állam részéről  a volt pozsonyi nagykövet, Balogh Csaba, a KKM parlamenti államtitkára aláírta a beszerzésről szóló szerződés. 

Az újság próbálta megtudni a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, hogy miért épp ezt a szlovák céget választották, de többszöri megkeresésre sem kaptak választ a tárcától.

Rovatok