Index Vakbarát Hírportál

Egyre nehezebb gyógyszerészt találni a gyógyszertárakba

2020. július 16., csütörtök 09:16

A gyógyszertárak 52 százalékának problémát okoz, hogy gyógyszerészt találjon, írja a Világgazdaság. A lap információi szerint az idén 103 gyógyszerészt avattak doktorrá a Semmelweis Egyetem (SE) Gyógyszerésztudományi Karán, tavaly pedig 131-et, 2018-ban 137-en diplomáztak. Kutatások szerint gyógyszerészt és szakasszisztenst is nehéz találni, ráadásul 2025-től csak az lehet gyógyszertárvezető, aki megfelelő szakvizsgával rendelkezik, kivéve az 50 év fölötti gyógyszerészeket. 

A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) azt javasolja az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy legyen megengedőbb a szabályozás.  A HGYSZ például azt szerette volna elérni, hogy a szakvizsgás szigorítást felmenő rendszerben vezessék be, ezt azonban az Emmi egyértelműen elutasította. A törvény szerint megfelelő szakképesítéssel kell a gyógyszertárvezetőknek rendelkezniük, azonban a HGYSZ szerint nem egyértelmű, hogy melyik szakgyógyszerészképzésben megszerezhető szakképesítések felelnek meg az előírásnak. 

Rovatok