Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály nem hallgat Slayert, ha Orbán Viktorral autóznak

2020. július 9., csütörtök 10:25

Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebookjára feltöltött képpel jelentette be, hogy interjút készít vele a Hammer World metál- és hard rock magazin. A most megjelent interjúból kiderül, hogy nem volt könnyű a hetvenes években a rockzene szerelmeseinek, ugyanis a pénzügyminiszter szülővárosában, Karcagon, a diszkókultúra futott, 

azonban Varga a helyi rockzenekedvelő körbe került, „Hála Istennek”, mint fogalmaz a miniszter.

Varga első ütős koncertélménye Deák Bill Gyulához kötődik, aki olyan koncertet adott a Karcagi Ifjúsági Klubban, hogy a leendő pénzügyminiszter és barátai „teljesen megpadlóztak tőle”. Bár Varga ízlése változott az évek folyamán, nem nőtte ki a metált, ha kocsiba ül, még mindig hard rock vagy metálalbumot tesz be.

Azonban nem mindig szólhatnak a szétszedős riffek, ugyanis varga legtöbbször kollégákkal utazik, és olyankor elmondása szerint inkább nem teszi be a Slayert.

De vannak azért olyan kollégák is, akikkel el tud diskurálni Varga a metálról, régebben például Rockenbauer Zoltánnal (1990 és 2006 között a Fidesz országgyűlési képviselője) cserélgettek lemezeket, mint például a Biohazard vagy a Rage Against the Machine albumait. Varga szülei amúgy abban reménykedtek, hogy a fiuk kinövi a rockerkorszakot, azonban a pénzügyminiszter még mindig elmegy egy-egy koncertre, volt például Judas Priesten, Metallicán, Rammsteinon és Ákoson is az elmúlt időben.

Varga arra a kérdésre, hogy mit szólnak majd az emberek most, hogy kiderült, metálrajongó, azt válaszolta:

Nézd, ha valaki megharagszik rám azért, mert rockot vagy metált hallgatok, azt csókoltatom.

Az interjúból még az is kiderül, hogy Varga szereti a bakeliteket, egyszer egy munkavacsoráról öltönyben és nyakkendőben ment át egy AC/DC-koncertre, kedvenc metálalbuma a Judas Priest British Steelje, kedvenc rockalbuma az AC/DC – Highway to Hell, kedvenc alterlemeze pedig az In Utero a Nirvanatól.

Egyébként az interjú megjelenését követően Varga egy videót is felrakott a Facebookjára, ahol a Smoke on the Water első pár hangját pengeti el elektromos gitáron, majd szerényen megjegyzi, hogy a Deep Purple-nek azért jobban ment.

Rovatok