Index Vakbarát Hírportál

15 ezer főt bocsát el egy, hazánkban is fontos autóalkatrész-beszállító

2020. május 29., péntek 14:47 | aznap frissítve

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt akár 15 ezer főt is elbocsáthat a következő 5 évben a ZF Friedrichshafen, az egyik legnagyobb német autóalkatrész-beszállító cég, írja a Süddeutsche Zeitung. A jelenlegi kilátások szerint 2025-ig módosítanunk kell világszerte a gyártási kapacitásunkat és 12-15 ezer munkahelyet leépítenünk, ennek nagyjából a felét Németországban – áll a cég elnökének, Wolf-Henning Scheidernek a Reuters hírügynökség birtokába került levelében, amelyet a cég 148 000 alkalmazottjához címzett. 

A cégnek komoly anyagi veszteséget okozott a kereslet visszaesése. A cég vezetése azért is aggódik, hogy az elmúlt években felvett hiteleket, amit a TRW és a Wabco megvásárlására használtak föl, hirtelen elkezdhetik behajtani a cégen, ugyanis a tőkeáttétellel finanszírozott kölcsönök gyakran valamilyen mérőszám teljesüléséhez vannak kötve, például az operatív nyereséghez. Wolf-Henning Scheider a levelében azt írja, hogy ezzel veszélybe kerülhet a cég anyagi függetlensége, mivel ha nem teljesítik a vállalt számokat, akkor a hitelezők beleszólhatnak a cég üzleti döntéseibe. A ZF azonban szeretné ezt elkerülni, és továbbra is megőrizni a függetlenségét. A cég a levelet nem kívánta kommentálni a sajtónak. 



A ZF Hungária Kft. manuális és automatizált sebességváltók, illetve ezek alkatrészeinek gyártásával és értékesítésével foglalkozik Egerben. Vevőink teherautókba, buszokba, kis haszonjárművekbe és személygépjárművekbe építik be ezeket – olvasható a cég magyar honlapján.

A cég az utolsó nyilvános beszámolója szerint 77 milliárd forint forgalmat bonyolított 2018-ban, és a cégadatbázis szerint 1705 főt foglalkoztatnak az egri üzemükben. Arról nincs szó a hírekben, hogy a leépítések hogyan fogják érinteni a leányvállalatokat, azonban vélhetően valahogy fogják, hiszen a 15 ezer fő csupán feléről mondták azt, hogy a német gyárakból kerül elbocsátásra. 

Rovatok