Index Vakbarát Hírportál

Kerimov, a lezg milliárdos és a bombajó orosz papírok

2020. január 19., vasárnap 11:59

2019-ben az RTS Index, vagyis a Moszkvai Tőzsde mutatószáma lett a világ második legjobban teljesítő indexe. Paradox módon a nagy siker a nyugati szankcióknak köszönhető, mert a nyugati bankszámláiktól elzárt oligarchák elkezdtek transzparensen nyereséget kimutatni és osztalékot fizetni. Ezzel pedig minden kisrészvényesük is jól járt.

Szulejmán Kerimov az egyik legérdekesebb orosz üzletember itthon leginkább arról lehet ismert, hogy pletykák szerint köze van a dunaújvárosi Dunaferrt birtokló cégekhez. Amúgy Kerimov a Polyus Group, vagyis a legnagyobb orosz aranytermelő cég tulajdonosa. Akit érdekel egy aranytermelő cég munkája, itt talál érdekes prezentációkat.

Kerimov amúgy lezg származású, ez a mindössze 800 ezres nép az oroszországi Dagesztánban és Azerbajdzsánban él, a javarészt szunnita muzulmán lezgek mindenhol kisebbségnek számítanak.

Kalandos élet

A dagesztáni milliárdos elég rejtőzködő, soha nem adott még interjút, de azért nem veti meg a nyilvánosság számára is izgalmas üzleteket, hobbikat.

Övé volt az Ice nevű, gigantikus, 90 méter hosszú luxusjacht, tulajdonolta az Anzsi Mahacskala dagesztáni fociklubot, ahol a mi Dzsudzsák Balázsunk mellett a kameruni Samuel Eto'o, a világ egyik legjobbja is megfordult.

Ezektől a hívságoktól Kerimov azóta megszabadult, inkább az üzleteire (az arany mellett olaj, gáz, urán, bank és ingatlan) fókuszál, vagyonát 10 milliárd dollárra becsülik.

A széles portfólió miatt az orosz sajtótól megkapta az orosz Warren Buffett elnevezést, de a nyugati sajtó is őt tartja az egyik legfüggetlenebb oligarchának. Ugyanakkor aktív politikus is, felsőházi szenátor, és ezért, illetve francia adóügyei miatt nemcsak az amerikai szankciós listára került rá, de 2017-ben Nizzában, a repülőtéren a francia hatóságok is letartóztatták, csak magas óvadék ellenében szabadult, igaz azóta az eljárás mindenféle megállapítás nélkül elhalt.

2019 tőzsdei legjobbjai

A 2019-es üzleti évben a legtöbb fejlett és feltörekvő tőzsde jól szerepelt, a teljesítmények közül azonban messze kiemelkedett a görög és az orosz index.

A görög Athen Composite 54 százalékkal drágult, a moszkvai RTS 52 százalékkal,

hozzájuk képest a többi élenjáró tőzsde már eléggé lemaradt, ilyen volt amúgy az új-zélandi, a dél-afrikai, a román, a svájci és az ír, ezen indexek 33-37 százalékos szárnyalása mögött eltérő okok állhattak.

Ha megnézzük a legrosszabbakat, alig van igazán gyenge teljesítmény, a néhány leszakadó feltörekvő index (az angolai, a ghánai, a libanoni, vagy a laoszi) normál üzemmódnak tekinthető, a kisebb kapitalizációjú, volatilisebb feltörekvő indexek között mindig akad pár, amelyik 10-20 százalékkal apad, de 2019-ben sehol nem volt olyan tőzsdei összeomlás, mint például korábban Venezuelában.

Az osztalék a kulcs

Na de hogy kapcsolódik össze a dagesztáni dollármilliárdos és a világ tőzsdéinek teljesítménye? Kerimov sztorija nem egyedülálló, és amióta a leggazdagabb orosz milliárdosok ellen szankciós eljárások indultak, és ezek az emberek

nem férnek hozzá a nyugati számláikon elhelyezett hatalmas vagyonaikhoz, folyó évi költségeiket, nem szerény életvitelüket új és legális forrásból kénytelenek finanszírozni.

Ezért a tőzsdén jegyzett cégeiket mind transzparensebben működtetik, és onnan legális forrást, osztalékot vesznek ki.

Igen ám, de ezzel tényleg felértékelődtek az orosz papírok, hiszen például Kerimov is csak 82 százalékban birtokolja a Polyust, és mellette a kisbefektetői lét nagyon felértékelődött.

Magas tulajdonosi javadalmazás

Hiszen amikor osztalékfizetés van, akkor a kicsik is pénzükhöz jutnak. Mint Szása Szmoljanimov, a BCS Global Market orosz befektetési ház elemzője írja analízisében, az 50 legnagyobb orosz cég egészen elképesztő osztalékokat fizet újabban.

A részvények az orosz gazdaság nehézségei, a szankciók, a csökkenő életszínvonal, az állami megszorítások miatt eléggé nyomott áron mennek, de olyan vonzó osztalékot ígérnek újabban, hogy a gyors felértékelődés egyáltalán nem meglepő.

A szakember elemzése szerint az előremutató osztalékhozam, vagyis az, hogy a várható következő osztalék, az árfolyamra vetítve mekkora hozamot jelent, néhány cég esetében megdöbbentően magas,

Rajtuk kívül még tucatnyi nagy cég, köztük az említett Polyus is megdöbbentően jó osztalékot fizet, különösen, ha a zérókamatok kockázatmentes alternatívájára gondolunk. Ezek után nem csoda, hogy a ma már 7400 rubelen jegyzett aranytermelő másfél év alatt duplázta meg árfolyamát, de ha egészen 2014-ig megyünk vissza az időbe, akkor a Polyus kurzusa hétszeresére nőtt.

(Borítókép: Szulejmán Kerimov az Orosz Szövetségi Tanács plenáris ülésén 2018-ban. Fotó: Sergei Bobylev / Getty Images Hungary)

Rovatok